Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Hová tűntek Kövér László bronzszobrai?

Hová tűntek Kövér László bronzszobrai?

Kövér László, az Országgyűlés elnöke idén valószínűleg többször idézhette Petőfi Sándor sorait. A költő ugyanis Egy gondolat bánt engemet című művében a bántás okaként az „Ágyban, párnák közt halni meg!” után mindjárt a „Lassan hervadni el, mint a virág”-ot jelöli meg.

Márpedig Kövér házelnök pont ilyen virág: a szigetszentmiklósi ház maradt, és a Skoda is, de az életbiztosítás összege például 3,2 millióról 930 ezer forintra hervadt. Igaz ugyan, hogy a hozománybiztosítása 1 millió 500 ezerről 1 millió 587 ezerre nőtt, de a bankhitel összege egy fillérrel sem változva maradt 10 millió forint. Jó-jó, egy másik tartozása 4 millió forintról 600 ezerre csökkent, de rosszul megy a szekér, nem vitás: a tavalyi bevallásban ugyanis a „diplomáciai kapcsolattartás keretében” kapott ajándékok között a könyvek dísztárgyak mellett még két bronzszobor is volt, idén azonban csak az előzőek.