Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Csapatot vált Michelisz Norbert, a Hyundainál folytatja

Csapatot vált Michelisz Norbert, a Hyundainál folytatja

Most már hivatalos, hogy Michelisz Norbert csapatot vált, a hétfői pletykákat maga Michelisz erősítette meg a blogjában.

Ennek értelmében a tavaly a WTCC-ben a második helyet megszerző pilóta jövőre már nem a Honda, hanem a Hyundai versenyzője lesz Gabriele Tarquini oldalán.

„Senki ne higgye azt, hogy a Hondától haraggal vagy rossz érzésekkel váltam el. Csak hálás lehetek nekik az elmúlt két évért, ami alatt eljutottam odáig, hogy a világbajnoki címért küzdhettem, ahogyan azért is köszönettel tartozom, hogy rendkívül megértően, nagy empátiával fogadták el a mostani döntésemet. A váltás okát saját magamban találtam meg: szeretném fenntartani azt a tüzet és motivációt, amit láthattatok rajtam az elmúlt szezon második felében, és úgy éreztem, ehhez most szükségem van a környezetváltozásra. Rengeteget vívódtam, hogy az útelágazás melyik ösvényén haladjak tovább, de amióta meghoztam a döntést és megegyeztem a Hyundaijal, úgy érzem magam, mint a pályafutásom legelején. Elképesztően motivált vagyok, legszívesebben már holnap autóba ülnék, hogy megkezdjem a tesztidőszakot – tényleg hegyeket tudnék megmozgatni. Úgy gondolom, bizonyos időközönként jót tesz az embernek, ha új kihívások elé állítják, és bízom benne, hogy ettől a váltástól jobb autóversenyzővé válhatok” – írta a váltás okairól Michelisz.

A WTCC-t tavalyról idénre WTCR-re keresztelték át, mert egybeolvadt egy másik nagy sorozattal. Ebben a sorozatban a Hyundai ütőképesnek tűnő istállója, amely komoly babérokra szeretne törni, így Michelisznek valószínűleg meglesz a lehetősége arra, hogy ismét a világbajnoki címért harcoljon.

„Tavaly a világbajnoki második hellyel véget érő katari idényzáró után azt írtam, hogy élveztem életem formáját, és befejezném, amit elkezdtem. Most még elszántabban gondolom ugyanezt: cél a bajnoki cím!” – zárta Michelisz a posztját.