Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Plakátokkal hergelni nem csak Soros György képével lehet

Plakátokkal hergelni nem csak Soros György képével lehet

A Három óriásplakát Ebbing határában az utóbbi évek legjobb amerikai filmje. Ha egy film van, amit megnézel az Oscar-szezonban, ez legyen az. De tényleg. Spoilermentes kritika.

Martin McDonagh, a Három óriásplakát Ebbing határában író-rendezője a kortárs dráma csodagyereke. Persze tudom, csínján kell bánni az efféle kijelentésekkel, online sokszor hajlamosak vagyunk szélsőséges megfogalmazásokat tenni, de nehéz máshogy viszonyulni egy olyan figurához, akiről még a Wikipedia is a fentebbi állítást emeli ki első helyen. Nem véletlen, hogy minden amihez fog, érdeklődés övezi, legújabb filmje pedig igazolja, valóban

a tűpontos karakterek, és csavaros történetek megírásának nagymestere.

A 47 esztendős ír-angol drámaíró már tiniként is menő arc volt, 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy csak és kizárólag az írással foglalkozzon. A bátor lépés be is jött neki, hisz 25 éves korára egyszerre négy londoni színház is játszotta darabjait, ami nem kis elismerés egy kortárs szerzőtől. Aztán 2004-ben kitalálta, hogy rendezni fog és kapásból első rövidfilmjével, a Six Shooterrel Oscar-díjat nyert.

SIX SHOOTER (Dir. Martin McDonagh, 2004) from CAJ on Vimeo.

Négy évvel később elkészítette első nagyjátékfilmjét is, az In Bruges (a magyar keresztségben a szörnyű Erőszakikat), amiért ismét Oscarra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Jött A hét pszichopata és a si-cu, amely nem lett akkora kultalkotás, mint első próbálkozása, most viszont itt a Három óriásplakát Ebbing határában, amiről túlzás nélkül állítható, az elmúlt évtized egyik legjobban megírt forgatókönyve.

A történetnek kétszer három főszereplője van, egyrészt a lánya gyilkossági ügye miatti egy helyben toporgás után vérszemet kapó anya, Mildred Hayes, Willoughby rendőrfőnök, aki nyomok híján tehetetlen, illetve annak beosztottja, Dixon közrendőr, aki született tökfilkó, és mindent erőből akar keresztülvinni; másrészt a három óriásplakát (Ebbing határában), amely az áldozatra hívja fel a figyelmet:

„Miközben haldoklott, megerőszakolták, de továbbra sem tartóztattak le senkit. Hogy lehet ez, Willoughby rendőrfőnök úr?”

Ez a két mondat háromfelé szedve olyan dühöt, feszültséget, tombolást és haragot rejt, ami a film végéig kitart. A plakátállítás a Missouri állambeli kisváros életét tökéletesen felbolygatja, a helyiek közül egyesek a rendőrség elleni nyílt hadüzenetnek tekintik a lépést, míg mások maximálisan kiállnak az anya mellett.

Ez a cselekmény önmagában nem biztos, hogy érdekesnek tűnhet, viszont ne ítéljünk a borító alapján, Martin McDonagh az elsőre elcsépeltnek tűnő, közhelyes történetből változatos, csavarokban gazdag és izgalmas filmet készített. Teljesen más, mint amiket korábban írt és rendezett, egyrészt más a helyszín (eddig mindig erős volt a brit szál, még az In Bruges-ben is, most pedig egy amerikai kisvárosban járunk), másrészt sokkal jobban összpontosít egy problémakör egész közösséget érintő hatásaira.

Ha ez nem lenne elég, McDonagh hibátlanul megírt karaktereihez remekül is castingolt:

Frances McDormandnál megérdemelten landolt a Golden Globe, élete alakítását nyújtja mindenre elszánt, elkeseredett anyaként; Woody Harrelson egyszerre kemény és érzékeny (ráadásul hozzá köthető az egyik legszívenütőbb jelenet); Sam Rockwell pedig egyenesen zseniális a főnökét bálványozó, kissé együgyű, dühkezelési problémákkal küzdő rasszista rendőr szerepében. Nem véletlenül jelentett ez számára is Golden Globe-ot, de pont emiatt lesz érdekes majd az Oscar-gála, ahol a két mellékszereplő egymás elől veheti el a díjat (Rockwell és Harrelson is jelölt).

A három szereplőt azonban nem lehet csak a fentebbi jellemzőkkel körülírni, mindannyian árnyalt és komplex szereplők, akik nem a fekete-fehér/jó-rossz skála fix pontjain helyezkednek el. McDonagh nagyon ért a lélektanhoz, ugyanis széles érzelmi koordinátarendszeren mozgatja szereplőit, és még a legvéresebb, legdurvább dolgok is emberségesen vannak tálalva, a végkifejlet pedig leginkább egy példabeszéddé fut ki.

Ahogy az író-rendezőről, úgy a Három óriásplakát Ebbing határábanról is nehéz nem szuperlatívuszokban írni, hiszen minden ízében jól kitalált, egy pillanatra sem válik közhelyessé, miközben nélkülözi a modoros kitaláltságot, és nem érződik rajta a forgatókönyvírói szándékoltság. Általában ezek a jó film ismérvei.

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri). Feliratos, amerikai-angol dráma, 115 perc, 2017. Értékelés: 9/10