Szigetvári: visszalépnek két LMP-s javára

Szigetvári: visszalépnek két LMP-s javára

Visszalépnek az Együtt jelöltjei az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára az egyéni választókerületeikben, vagyis Budakeszin és Szekszárdon – mondta Szigetvári Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, hogy:

  • Bajnai Gordon a kampányban szórólapon vagy kiadványon meg fog jelenni, de ennél komolyabb szerepre nem készül.
    Nagy összegben fogadna arra, hogy bekerülnek a parlamentbe.
  • Mellár Tamás javára Pécsett egyoldalúan léptek vissza, az Együtt elnöksége döntött arról is, hogy szintén egyoldalúan visszalépnek Budakeszin Szél Bernadett, Szekszárdon pedig Hadházy Ákos javára. Másoktól azt várják, lépjenek vissza Berkecz Balázs, Baranyi Krisztina vagy Vajda Zoltán Együtt-politikusok javára.
    Jobbik javára ezt nem fogják megtenni.
  • Habony Árpád szerinte “előbb szak, mint ember. A technikához ért, ahogy Goebbels is értett.”
  • Kizárt, hogy az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval közös listán legyenek. De kampányolni fognak Kunhalmi Ágnes vagy mások mellett, és szeretnék, ha ők is kiállnának Juhász Péter, Szabó Szabolcs, Berkecz Balázs vagy Vajda Zoltán mellett.