Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nem volt tavaly vajszívű a kegyelmi kérvényekkel Áder János

Nem volt tavaly vajszívű a kegyelmi kérvényekkel Áder János

Nem járt jól, aki 2017-ben nyújtotta be a kegyelmi kérvényét az Igazságügyi Minisztériumnak. Tavaly sokkal kevesebb esetben lágyult meg Áder János köztársasági elnök szíve, mint 2016-ban – derült ki az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának adataiból, amit a kormány tett közzé a honlapján.

A statisztikák szerint 2017-ben összesen 673 elítélt fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz annak érdekében, hogy engedjék el büntetését.

Közülük összesen 11-en jártak sikerrel,

ami az összes kérelem 1,63 százaléka.

2016-ban ennél lényegesen pozitívabb volt a mérleg, akkor a 444 kérvényből 22 kapta meg az államfő jóváhagyását. Ez 4,44 százalékos sikerarány, ami egyébként 2002 óta a legmagasabb.

Kegyelmes urak

Évente átlagosan ezer kegyelmi kérvényt továbbít az igazságügyi miniszter a mindenkori köztársasági elnökhöz, akinek alkotmányos joga az egyéni kegyelmezés – az általános amnesztia, vagyis a közkegyelem már az Országgyűlés hatásköre.

Az évenként beadott kérelmek száma erősen hullámzó: a legkevesebbet, 495-öt 2016-ban adták be a jogerős büntetésükből idő előtt szabadulni vágyók. Mégis ez az év volt az, amikor arányaiban a legtöbben sikerrel is jártak: míg az elmúlt 15 év átlagában az államfők százból két kérvényt hagytak jóvá. 7

Az elmúlt 20 év kegyelmi kérvényeinek alakulását ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.