Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A romániai Orbán ezúttal nem próbál direktben kézibábot választatni miniszterelnöknek

A romániai Orbán ezúttal nem próbál direktben kézibábot választatni miniszterelnöknek
  • A romániai kormánypárt hónapok alatt két miniszterelnököt fogyasztott el belső harcokban. Mindkettejüket Liviu Dragnea pártelnök jelölte, aki priusza miatt maga nem lehet elnök.
  • Az új miniszterelnök-jelölt a párt EP-képviselője, Viorica Dăncilă, akit nem Dragnea választott, legalábbis hivatalosan nem.
  • Az a legvalószínűbb, hogy Dăncilă lesz a miniszterelnök, de kormánya összeállításában nem lesz szabad keze.

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt javasolják miniszterelnöknek a kormányzó román szociáldemokraták a hivatalából távozó Mihai Tudose helyére. Viorica Dăncilă jelöléséről január 16-án, kedden döntött a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága, méghozzá egyöntetűen, egyetlen tartózkodás mellett.

Viorica Dăncilă 54 éves, második mandátumát tölti az Európai Parlamentben, ahová először 2009-ben jutott be. 1988-ban szerzett oklevelet a ploiești-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja a szociáldemokrata pártnak, 2006-ban politikatudományokból szerzet mesteri oklevelet. Korábban pedagógusként és mérnökként dolgozott, 2004-2008 között Videle város képviselőtestületének, 2008 és 2009 között pedig a Telorman Megyei Tanács tagjaként tevékenykedett; a testületet annak idején éppen a jelenlegi pártelnök, Liviu Dragnea irányította. Viorica Dăncilă eddigi legmagasabb politikai tisztsége a PSD Teleorman megyei nőszervezetének, valamint a Videle városi szervezet elnöki posztja volt, ugyanakkor 2015-től irányítja a kormánypárt országos nőszervezetét. Kinevezése esetén ő lehet Románia első női miniszterelnöke.

Nem lesz szabad keze a kormányalakításban

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz szabad keze Dăncilának a kormánynévsor összeállításában, ha megkapja erre a megbízást az államfőtől, a pártülésről távozó Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter azt mondta:

Romániának továbbra is politikai kormánya kell legyen, amelynek összetételéről a PSD vezetősége akar dönteni.

Ez valószínűleg nem jó hír. A PSD két miniszterelnököt fogyasztott el, mióta egy éve megnyerte a parlamenti választásokat. A PSD kritikusai és az ellenzéki pártok szerint bukásukat, illetve a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíciós kormányok vergődését a PSD-n belüli harcok okozzák, pontosabban Liviu Dragnea pártelnök személye. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna azt mondta, “a jelenlegi kormánystruktúrát úgy alakították ki, hogy az a Liviu Dragnea személyes problémáit intéző ügyvédi irodaként működjön”.

Dragnea bábjai?

Ami az utolsó miniszterelnököt, Mihai Tudoset illeti, Magyarországon, illetve a romániai magyar kisebbségben és szervezetekben legutóbb nyilatkozatában kilátásba helyezte, a székely zászlókat kitűző embereket fellógatná a zászló mellé. Bukásához az ebből kialakuló botrány is hozzájárulhatott, de alapvetően nem ezért mondott le, hanem mert szembe került Dragneával. Sőt gyakorlatilag is csak akkor jelentette be lemondását, amikor a PSD végrehajtó bizottsága megvonta tőle a bizalmat.

Liviu Dragnea Tudose lemondása után bejelentette: nem javasol majd miniszterelnök-jelöltet, hanem a végrehajtó bizottságra bízza a döntést. Azzal érvelt, hogy „nincs szerencséje” a kormányfő-jelölésekkel. Ezzel arra utalt, hogy korábban

a szintén utólag megbuktatott Sorin Grindeanut és Mihai Tudosét is maga javasolta miniszterelnöknek.

Kritikusai szerint Dragnea (aki priusza miatt maga nem vállalhatja a miniszterelnökséget), olyan kormányfőket próbált választani, akiket majd irányíthat, csak éppen ez nem jött össze.

Teljes összefogás kellene a PSD kitúrásához

Klaus Johannis államfő január 17-e, szerdára hívta össze a pártokat, megbeszélni, hogyan tovább. Az ellenzéki pártok előrehozott választásokat szeretnének, mert úgy látják, a jelenlegi parlamenti felállásban Románia nem kormányozható. (A PSD-nek majdnem megvan a feles többsége.) Klaus Johannis Grindenau lemondása után azt nyilatkozta, ha a PSD elveszít még egy miniszterelnököt, akkor nem biztos, hogy harmadszor is őket fogja megbízni a kormányalakítással. Tudose lemondása után viszont már azt mondta, Romániának mindenekelőtt stabilitásra van szüksége, ezért azt akarja, hogy a lehető leghamarabb felálljon az új kormány.

Mivel a PSD-nek önmagában majdnem többsége van, a többi párt csak teljes összefogással tudna kormányt alakítani.

Ráadásul a PSD gyakorlatilag megzsarolta Johannist, Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, a PSD az új miniszterelnökre vonatkozó javaslat mellett egy listát is visz az államelnöki palotába a párt törvényhozóinak kézjegyével, bizonyítandó, hogy az alakulatnak továbbra is parlamenti többsége van van. Ha Johannis nem hajlandó a PSD soraiból kormányfőt nevesíteni, akkor megtörténhet, hogy az államfő felfüggesztését fogják indítványozni.

Fifor nem vállalta

Egyszóval az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Románia következő miniszterelnöke Viorica Dăncilă lesz. Addig ügyvivőként Mihai Fifor vezeti a kormányt, aki Tudose kormányában hadügyminiszter volt. A PSD miniszterelnökjelölt-választó ülésén felmerült, hogy Fifort válasszák, de ő ezt nem vállalta – közölte Dumitru Buzatu, a PSD Vaslui megyei szervezetének elnöke. Viorica Dăncilát a PSD ügyvezető elnöke, Niculae Bădălău javasolta jelöltnek.

(Krónika Online, Maszol, Maszol, Maszol)