Már a gyenge európai bajnokságokból is kihullottak a focistáink

Már a gyenge európai bajnokságokból is kihullottak a focistáink

Amikor már húsz éve is azt mondtuk, hogy a magyar futball szar, és csupa alkalmatlan játékost termel ki, még alap volt, hogy a legjobb játékosaink azért akár a Bundesliga középcsapataihoz is eljuthatnak. Aztán elindult az akadémiai rendszer, azt láttuk, hogy az MTK a Liverpoolnak ad tehetséges fiatalokat, Bajner Bálint a Dortmund második csapatában nyilatkozza nagyképűen, hogy őt nem érdekli a válogatott, és pár percre kissé elhittük, hogy érkezik a javulás.

A valóság viszont egész más, és mint kiderült, az 1990-es évek után született fiatal magyar tehetségek igazából még durvábban elkallódtak, mint az előző generációk nagy reménységei. AZ NB I-ből egyből a Bundesligába szerződni már csak álom, de ha sikerült, akkor is olyan rémálom, mint Kleinheisler László története.

Nikolic Nemanjának bejött a varsói kaland.
(MTI/EPA/Juan Carlos Hidalgo)

A Világ Legszórakoztatóbb Bajnoksága (NB 1) már évek óta olyan kiváló nemzetközi megítélést tud maga mögött, hogy ha valaki elit bajnokságba szerződni Magyarországról, előtte még le kell húzni 1-2 évet Lengyelországban. És ami még szomorúbb, hogy az Ekstraklasába került játékosaink annyira ki tudnak még onnan is lógni, hogy az esetek nagy részében már inkább a gyengébb csapatokhoz kerülnek. A tendencia azt mutatja, hogy az elmúlt években még egész aktív magyar-lengyel kapcsolatok kezdenek kihűlni, és már leginkább arról hallani, hogy melyik játékos nem kap szerepet klubjában, és melyik magyar csapathoz igazolhat hamarosan haza.

Jöjjenek a száraz adatok!

  • 2012 óta összesen 11 magyar igazolt Lengyelországba, egyik másik külföldi bajnoksgába sem kerültek ennyire sokan innen.
  • Közülük hármuknak van most is élő szerződése csapatával, de ez is csalóka, mert Nagy Dominiktől és Gyurcsó Ádámtól is heteken belül megválnak klubjaik.
  • Két szezonnál többet egyedül az elsőként oda igazolt Lovrencsis Gergő tudott lehúzni, de a Lech Poznantól végül ő is a Fradiba igazolt vissza négy év után.
  • Ha Nagy Dominikot is számoljuk, összesen négy olyan játékos került Lengyelországba, aki egyetlen naptári évben volt csapatának igazolt játékosa (Holman Dávid 2015-ben, Litauszki Róbert és Mervó Bence 2016-ban ülhetett a padon).

Litauszki Róbert 2015-ben Újpesten. Azóta megint Újpesten van.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

  • Az ekstraklasás kaland végén egyetlen játékos van, aki egyértelműen magasabban rangsorolt bajnokságba igazolt: Kádár Tamás az ukrán Dinamo Kijev játékosa lett két év Poznan után 2016-ban.
  • Kádáron kívül két olyan játékos van, aki nem lépett visszafelé: a gólkirály Nikolics Nemanja Chicagóban újra gólkirály lett azóta, ráadásul dollárban kapja a fizetését, Guzmics Richárd pedig a kínai Jenpien Fundéban keres épp Magyarországról nézve nagyon sok pénzt.
  • Három játékos azonnal haza is igazolt a megszokott langymelegbe: Lovrencsics Gergő ugyebár a Fradiba, Litauszki Róbert az Újpestbe, Gosztonyi András pedig a másodosztályú Kisvárdába került. Hozzászámolhatjuk, hogy Nagy Dominik valószínűleg a Videotonba kerül haza idén, Gyurcsó Ádámmal kapcsolatban pedig a Diósgyőr neve került elő.
  • Ketten a szlovák bajnokságba kerültek: Mervó Bence a többek közt magyar pénzből is működő DAC játékosa, Nagy Dominik pedig a Slovan Bratislavában kötött ki.

Jöhet a legszomorúbb?

A mostani állás szerint

2018-ban egyedül Kecskés Ákosnak van esélye Lengyelországban virítani valamit,

ő a nyolcadik helyen álló Bruk-Bet Termalica Nieciecza játékosa, tehát egy 5000 fős stadionnal rendelkező lengyel kiscsapat számunkra a fény az éjszakában.

A nagyrészt lehangoló sorsokhoz természetesen nagyrészt lehangoló egyéni statisztikák is járulnak: Gosztonyi András összesen nyolc meccsen lépett pályára a Śląsk Wrocławban, Litauszki Róbert ötször húzhatott mezt a Cracoviában. Sokatmondó adat, hogy Mervó Bence szintén a Śląsk Wrocławban szinte sikertörténetnek számít azzal, hogy 21 meccsen négy gólt rúgott.

Mervó Bence
MTI Fotó: Illyés Tibor

Természetesen a statisztikán túl is van élet: Nagy Dominik például azért került a Legia Varsó második csapatához, mert nyilvánosan jelentette ki, hogy neki alapvetően az a célja, hogy minél korábban lelépjen a csapattól. Ő persze arra gondolt, hogy eladják egy erősebb bajnokságba, ebből lesz most valószínűleg újra NB I.

Az, hogy a magyar nevelésű játékosok nem elegek a lengyel ligába már nem a jövő, hanem a szomorú valóság: az idei átigazolási szezonban hosszú idő után már szó sincs róla, hogy valaki kitörhetne. Egyedül a diósgyőri Ugrai Rolandról hallani, hogy Izraelből érdeklődnek iránta. Ez persze annyira nem kéne, hogy meglepjen bárkit is:

évekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy az NB I. gólkirálya egyetlen komolyan vehető külföldi ajánlatot se kapjon,

ehhez képest a csodabajnok Budapest Honvéd Eppel Mártonja még úgy se ment sehova, hogy a klubtulaj George F. Hemingway szíve szerint valószínűleg még a játékosai bajnoki érmét is elüzletelné, ha lenne rá érdeklődő. De hát nincs, ami teljesen érthető is, látva Eppel válogatottban nyújtott értékelhetetlen játékát: négy meccs, egy öngól.

Visszatérve a lengyel vonalra: úgy tűnik bezáródott a kapu, ami leginkább a 2016-os Eb után nyílt ki, a nézőszámban, szakmailag és úgy általában mindenben az NB I. felett álló Ekstraklasa már jól láthatóan nem akarja felszívni a legnagyobb, vagy legalábbis legpofátlanabb ügynökkel rendelkező magyar tehetségeket.

Azon nagyon sokan meglepődtek, hogy Gosztonyi András Lengyelországba került a DVTK-ból, azon már kevésbé, hogy haza érkezve egyből a másodosztályban kötött ki.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Azt egyelőre megtippelni is lehetetlen, mi lehetne ezek után stabil célpont a kitörni vágyó magyar focistáknak: gyakorlatilag elfogytak az európai országok, amiknek a bajnoksága még nem túl nagy ugrás az NB I-ből. Pláne úgy, hogy évek óta tartja magát az a pletyka, hogy a fiatal focistáknak nem is feltétlenül érdekük dobbantani. A magyar futballba ömlik a pénz, már a másodosztályú csapatoknál sincs szó csődeljárásokról vagy fizetési csúszásokról, cserébe nem kell túlzottan megerőltetni magukat, és mindössze az ösztönös tehetségükből is kiskirályokká válhatnak.

Az persze már másik ügy, hogy ez az újabb mélypont hova vezet. Georges Leekens szövetségi kapitánynak lassan nem lesz kihez nyúlnia, annyira ível le fiatal játékosaink pályája, márpedig az ország vezetői segge felé mutatott öblös nyelvcsapások nem fogják a székében tartani a belga edzőt, ha nem jönnek az eredmények. Eredményeket viszont egyre nehezebb lesz úgy hozni, hogy még egy európai szinten gyengének számító bajnokságból is kihullanak a legjobb focistáink.