Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

„Tök jó, ha kapsz valamit, mert akkor adni is tudsz”

„Tök jó, ha kapsz valamit, mert akkor adni is tudsz”

Így gondolja a 9 gyerekes nélkülöző család, amelynek tagjait felkarolták olvasóink. Adni tényleg jó?

Vidáman esik az eső, az ablaktörlő egyenletes zaja annyira felfrissíti az agyamat, hogy elsőre észreveszem a málló vakolatú szürke házat, ahová jövünk.

Fotó: Halász Nóra

Az előkertben nem tapodja a kutya a sarat, elvitték a nagymamához, amíg rendesen megcsinálják a helyét. „Telik, de nem múlik” – mondja Krasznahorkai Tarr Bélának; már nincsenek itt, cirkuszba mentek, ezért Fazekas Simon Krisztina jön ajtót nyitni, és a férje, Fazekas Zsolt. Ők laknak itt 9 gyerekkel, meg a szegénység. Azt mondják, mostanában a remény is ideköltözött.

Néhány hete jártunk itt, bemutatva a 11 tagú családot, amit a volt férj elivott és eljátszott élete nyomorít meg anyagilag. Akit nem érdekelt, nem érdekel, hogy mit esznek a gyerekei, hogy egyáltalán esznek-e. Ahol az adósságok miatt a hónapok utolsó hete nagyon húzós. Mert addig még csak-csak megvannak valahogy, akkor viszont gyakran előfordul, hogy a kisgyerekek esznek, de a többiek nem.

Fotó: Halász Nóra

A cikk megjelenése után sokan kérték, hogy adjuk meg a család elérhetőségeit. Köztük az Ételt az Életért alapítvány is, azt írták, összeállítottak egy élelmiszercsomagot Fazekaséknak, de nem tudják elszállítani. Kocsiba ültünk, elhoztuk.

Fotó: Halász Nóra

Nagy az öröm, a kicsik egyből megtalálják az édességet. A 7 éves Kevin a lehető legtermészetesebb módon nyújt felénk egy csomag kekszet. Neki nyilvánvaló, hogy minden falatot megoszt. A datolyát nem ismeri, olyat ő még nem evett.

Szortírozzák a pakkot, közben a szülők elmesélik, hogy több helyről is jelentkeztek segítők, volt, aki például a 220 kilométerre lévő Tapolcáról jött, hogy hozzon ételt.

Angliában egész csoport szerveződött a család megsegítésére. Ők 350 ezer forintot gyűjtöttek össze, „de mi mondtuk, hogy köszönjük szépen, de nem kérjük a pénzt” – hallom meglepődve. A magyarországi rokonságuk, barátaik révén ők is küldtek élelmiszereket, pelenkát, kutyatápot. Abban maradtunk, hogy tartjuk a kapcsolatot, majd rendszeresen küldenek ételt, meg ami elfogy, amíg tart a pénz. Azt is mondták, hogy egy kinti cég havonta étkezési utalványt fog küldeni.”

„Van egy hölgy, Nikoletta, na, ő volt a csúcspont. Úristen, idejött egy szerintem több száz kilós csomaggal. Abban minden volt. Élelmiszer, rengeteg gyümölcs, mosószer, mosogatószer, öblítő, habfürdő, sampon, vécépapír, minden, amit el tudsz képzelni. A cikk alatti kommentekben kezdett el szervezkedni, hogy aki segítene, vegye fel vele a kapcsolatot. Nagyon jó fej, együtt sírtunk, amikor itt voltak.”

A kutyát, aki a helye rendbetétele okán most a nagymamánál időzik, külön csapat segíti. Fizetik az állatorvosi költségeit, az élelmezését, meg ugye a lakhatása rendbetételét is.

Örömteli dolog, hogy most sok segítő szándékú ember jelentkezett, de aztán az ünnepek elmúlnak és visszaszürkül minden a hétköznapokba: az éhség előbb-utóbb ismét beköltözik a családba. Éppen ezért többen is megígérték, hogy nem veszik le a kezüket róluk.

Fotó: Halász Nóra

Kimegyünk az egyetlen kályha mellé az előszobába. Amikor megjöttünk, észre sem vettem, hogy itt áll a karácsonyfa, mentségemre legyen mondva, egyszerre vagy hét emberrel üdvözöltük egymást, miközben a csomagokat hoztuk be.

„Végre szép volt az ünnep. Karácsonyfánk volt régebbről, egy műanyag, de kaptunk újabbat, szebbet. Kettőt is. Nagy öröm volt, hogy tudtunk segíteni két szegény családon is, helyben”. „Úgymint?” – kérdezem. „Hát továbbadtuk olyanoknak, akik nálunk is szegényebbek. Akiknek nem lett volna fájuk. Mert tök jó, ha kapsz valamit, mert akkor adni is tudsz valamit.” Na, itt van az a pont, amikor az újságíróba csomagolt ember leteszi a jegyzetfüzetét és csak néz bután. Vagyis csak nézne, mert jön egy csirkefogó és játszani hívja.

Fotó: Halász Nóra

Nincsen itthon mindenki, kavarog a fejem, mert viszont aki itthon van, az egyszerre négy helyen is képes jelen lenni, miközben mondjuk éppen az ágy szélén ül. A nagyok vannak valahol. Az tuti, hogy nem itt, mindenesetre Nórát, a fotósunkat sem találom. Nem nagy a ház, Nóra hamarosan előkerül, éppen valamelyik gyerkőc orrát törölte meg.

Fotó: Halász Nóra

Az egyik srác megérkezik, az önkormányzattól kapott ebédet hozza. Nem mindenki ment érte, ezért ma több adagot kaptak, mint ami járna. El fog fogyni. Miközben enni készülődik a család, szóba jön a karácsonyi vacsora. A már említett angliai magyarok rendelték egy közeli település étteremétől. Szóltak persze előre. A menü marhapörkölt volt főtt krumplival és „ilyen fatányéros. Meg rántott hús, töltött hús – ez volt a legnagyobb kedvenc –, sült hús; már nem is tudjuk, mi minden még. Volt halászlé is, de ezt csak mi ketten esszük meg” – mondja Krisztina. Kevin közben már ebédel is, nem csoda, későn járnak az ételért, hogy ha marad esetleg, azt is el tudják hozni.

A helyi önkormányzat másban is segített: a legkisebbek, Luca, Gábriel, Kevin és Zsombor életükben először cirkuszban voltak, Budapesten. „Mi tetszett a legjobban?” – kérdezem barátomat, Kevint. Az elefánt!” – válaszolja, de azt nem mondja meg, miért, mert egy ütővel pöckölgetsz gumilabdát nevű izét kell játszanom vele, miközben leginkább csak a nyenyerészésre marad idő.

Fotó: Halász Nóra

Három gyerek az ebéd hírére sem mozdul, mert mesefilmet néznek az új tévén. Ajándék ez is.

A család egyik első látogatója a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat volt.

Fotó: Halász Nóra

Átadom nekik a szót: „Megható volt a családdal együtt kibontani az ajándékokat. (…) Olyan ajándékokat hoztunk, amit a gyerekek kértek. Nem akartunk ruhadömpinget, hanem olyat, amire igazán vágytak. Így a közösségünk tagjai és rengeteg felajánlónak köszönhetően nem csak új játékok, mint távirányítós autó, baba vagy társasjáték jutott, hanem a nagyobbaknak illatszercsomag, friss sütemény és mindenkinek rengeteg csokoládé.

Példamutató, ahogy a gyerekek egymással foglalkoznak, szeretetben és türelemmel vannak egymás iránt. A ház nem túl nagy, mégis barátságos és mindenki, mi vendégek is otthonosan éreztük magunkat. (…) A családot folyamatosan támogatni fogjuk, mert a következő kihívás, amivel szembe kell nézniük a lakhatás. A házat jövőre el fogják árverezni a fejük fölül, így az édesanya emiatt aggódik.”