Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Amit tinédzserként olvasol, az felnőttként is elkísér

Amit tinédzserként olvasol, az felnőttként is elkísér

Aki tiniként a kilencvenes években ismerkedett meg Batmannel, valószínűleg ma is szuperhőssztorikat fogyaszt. A Pókember-generáció című kötet rámutat, ki miért rajong. Összeszedtünk minden napra egy regényt, amit érdemes elolvasni az ünnepek alatt. Ha úgy tetszik: könyvek bejgli mellé. Ötödik rész.

Kertész Sándor: Pókember-Generáció

Első mondat: „A képregényfogyasztók három generációja különböző módon látja a magyar képregénykiadás utolsó ötven évét.”

Miről szól: A Pókember-generáció azt írja le, mit is járt be a magyar képregénykultúra az elmúlt évtizedekben. Felsejlenek benne a nyolcvanas évek Füles rejtvényújságainak, a gyermek és ifjúsági lapok, a napilapok képregényeinek emlékképei, majd a rendszerváltást követően az azokból való kiszorulás után megjelenő amerikai szuperhősök, és rajzfilmfigurák történetei. Folytatja, mi változott a számítógépes játékok és az internet megjelenését követően, eljutva a képregény-fogyasztók legújabb generációjáig, akik már a világhálón, illetve az okoskészülékeken olvasnak és nem feltétlenül érzik szükségét a papír alapú magazinoknak. Értelemszerűen ír a Pókember-generáció tagjairól, akiket tizenéves korukban az akkor újdonságnak számtó Pókember történetek ragadtak magukkal, és rabjai lettek ennek a műfajnak.

Ki írta: Kertész Sándor, aki már 30 éve foglalkozik képregényekkel, azon belül is a hazánkban megjelent füzetek, kötetek történetével. Korábban képregény-konferenciát és -fesztivált is szervezett, sőt több témába vágó könyve is megjelent. 1991-ben készítette el a Szuperhősök Magyarországon című kötetét, amelyben az első nagy bumm előtt bemutatta a közel százéves amerikai képregénykultúrát, illetve azt, hogy a 20-as évektől kezdve ezek miként képviseltették magukat hazánkban; majd Comics szocialista álruhában című kötete következett (a Pókember-generáció tulajdonképpen ennek a folytatása), amely a szocializmus időszakának képregénytörténetét meséli el.

Kinek ajánljuk: A hazai képregényes kultúrát a különböző generációk eltérő módon ítélik meg. A mai negyvenes-ötvenes éveikben járók még a 70-es, 80-as években ismerkedtek meg a képregényekkel, ők mind a mai napig Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Dargay Attila és Fazekas Attila munkáit kedvelik. Azok, akik kilencvenes években váltak fogyasztóvá, és a Semic Interprint Kiadó füzeteiben ismerkedtek meg Batmannel és Supermannel, már nem igazán érdeklődnek a korábbi alkotók munkáiért, ellenben most is a szuperhősök jellemzik a fogyasztási szokásaikat. A jelenlegi tizen-, huszonévesek pedig „mindenfogyasztóként” bármiért lelkesedhetnek. Címéből fakadóan tehát úgy tűnhet, elsősorban a Pókember-generáció tagjainak ajánljuk a kötetet, de valójában minden fanatikusnak, aki szívesen végigolvas egy alapos részletességgel megírt retrospektív áttekintést a hazánkban megjelent képregényekről a rendszerváltást követően, illetve nosztalgiázna egyet a Kockás, a Transformers vagy a Sailor Moon kiadványokon.

Sokan a képregény reneszánszaként emlegették a 2005-2015 közötti időszakot Magyarországon, pedig az elmúlt évtizedeknek voltak más sikertörténetei, trendjei is, de beszél hullámvölgyekről, a sikertelenségről, az át- és újraszerveződésekről, valamint a hazai alkotókról és műhelyekről. Ennélfogva olvashatja az is, akik avatottak a képregénykultúrában, viszont azoknak is jó belépő, akik elsősorban a szuperhősfilmeknek köszönhetően váltak kíváncsivá.

Miért olvassam el: Gyermekként nem hittem volna, hogy az a sok haszontalannak tűnő információ, ami a fejemben kavarog Transformerekről, szuperhősökről és a Loch Ness-i szörnyről, valaha is többet jelent majd, mint mezei szórakozás. Gyakran merültem el saját mikrouniverzumomban, amelyben legjobb barátaim: Optimus, Kolosszus és Nessie közösen dacoltak a megpróbáltatásokkal és küzdöttek a gonosz ellen. Időközben felnőttem, a cimborám lett Antigoné, Ványa bácsi, Godot, Rosencrantz és Guildenstern is, és remekül elférnek egymás mellett a fentebb felsoroltakkal a saját univerzumomban.

Most már felnőttként azt is tudom, hogy a képregények nemcsak spandexes szuperhősök nevetséges kalandjairól szólnak, hanem összetett alkotások is jellemzik. Egyre kevésbé megvetett kifejezési forma, amelyek posztmodern mivoltuk miatt ötvözik magukban a fent felsorolt alakokat, ahogyan azok az agyamban is egy térben mozognak. A képregény egy olyan kifejezési forma, amely jól mesél, inspirál, tanít és integrál, ezért is lehet kedvelt médium. A Pókember-generáció pedig amellett, hogy bemutat, egy szeletet ad abból a szerelemből is, ami a szerzőt, Kertész Sándort is jellemzi évtizedek óta a képregények iránt. Nemcsak bemutat, de rámutat szerzők és történetek jelentőségeire, illetve hatásaira, a képregényfogyastási szokásokat pedig összefüggésében vizsgálja.

Oldalak száma: 384

A könyvek bejgli mellé sorozat többi része ITT olvasható.