Krekó Péter: Annyira nem dühösek az emberek, hogy elzavarják a kormányt

Krekó Péter: Annyira nem dühösek az emberek, hogy elzavarják a kormányt

Bár az emberek fele elégedetlen a közállapotokkal, nem elég dühösek ahhoz, hogy tegyenek is valamit a helyzet megváltoztatásáért. Orbán Viktor viszont ma már mindent annak rendel alá, hogy minél tovább megőrizze a hatalmát. Az elemző szerint a Brüsszel és az Európai Unió elleni szabadságharc, Moszkva kegyeinek keresése is ezt szolgálja. Krekó Péterrel, a Political Capital igazgatójával beszélgettünk.

Európa-szerte megerősítette a menekültválság a szélsőséges mozgalmakat, melyek az uniós intézmények tehetetlensége miatt nemzetállami keretek között keresnék a megoldást a migráció okozta problémákra is. Elvezethet ez a folyamat a Unió felbomlásához?
Benne van a pakliban. Azonban ne feledjük: az Európai Unió története a válságok története. A 2008-as pénzügyi válságot is egész jól és hatékonyan kezelte az uniós intézményrendszer. Persze az is igaz, hogy a migrációs válság jóval nagyobb problémahalmazt hozott, mint amekkorával a kontinens országainak valaha is meg kellett küzdeni. Mindazonáltal az Európában a közelmúltban tartott választások nem támasztják alá azokat a nézeteket, hogy a szélsőséges erők már annyira megerősödtek volna, ami az Unió létezését rövid távon veszélyeztethetné.

Ahol mindenki szélsőséges, ott senki sem az. Fotó: Halász Nóra

Kik lehetnek azok a szélsőségesek, akik, ha megerősödnek, veszélyeztetik az Európai Unió létét? Egyáltalán kik számítanak ma szélsőségeseknek?
Egyrészt azokat nevezzük szélsőségeseknek, akik a fősodortól, a többség által elfogadott állásponttól a legtöbb vagy minden kérdésében a legtávolabb állnak. Másrészt pedig a demokratikus intézményrendszerhez való viszonyuk szerint minősülhetnek a különböző politikai mozgalmak szélsőségeseknek. Itt nemcsak arról van szó, hogy elfogadják-e, hogy a többség akarata érvényesüljön. Fontos szempont a hatalommegosztáshoz, az emberi és kisebbségi jogokhoz vagy például a politikai erőszakhoz való viszonyuk.
Nálunk ma mindenki szélsőségesnek számít, aki bármiről mást gondol mint az őt minősítő. A Fidesz éppúgy, mint a DK.
Ahol mindenki szélsőséges, ott tulajdonképpen senki sem az. Más kérdés, hogy amúgy mind a két ön által említett párt esetében fel lehet mutatni olyan történéseket, amik szélsőségesnek minősíthetik őket. Elég ha arra gondolunk, hogy mind a két szervezet rendezvényén vertek már meg olyan aktivistákat, akik nem az ő nézeteiket hirdették. Gondoljon csak Ungvári Krisztián vagy Gulyás Márton esetére. De persze a párt és aktivistái közé sem lehet egyenlőségjelet tenni.
Az emberek lettek radikálisabbak, vagy a politikusok politikai haszonszerzés végett racionalizálták őket?
Is-is. Van amikor az emberek radikalizmusát elégítik ki a politikusok, és olyan is, amikor a politikusok teszik radikálisabbá, nacionalistábbá, bezárkózottabbá az embereket. Nálunk ez egy kétoldalú, önerősítő folyamat. Tény, és nem is meglepő, hogy a terrorizmus, és egyidejűleg a menekültek tömeges megjelenése a bezárkózó válaszok iránti vágyat erősítette. Politikailag pedig főleg azokat a szervezeteket és mozgalmakat, amelyeknek a vezetői idejekorán ráéreztek, hogy mit szeretne látni és hallani a nép, és döntően ellenzékből egyszerű, populista ígéreteket hangoztatva gyors megoldást és biztonságot ígérve próbáltak megfelelni az emberek elvárásainak. Ebben a tekintetben Magyarország kormánya és a Fidesz hatalmas bravúrt hajtottak végre az által, hogy kormányról is képesek voltak populista szólamokkal radikalizálni az embereket. Európa legtöbb országában a kormányok gyengültek a szélsőségesek rovására, nálunk erősödött a kormány a Jobbik rovására.
Ez miért bravúr?
A populizmus elitellenes. Márpedig a kormány maga az elit. Ahhoz, hogy valaki kormányon elitellenes legyen, kell egy jókora kreativitás. és persze ismerni kell a nép lelkét, hogy megfelelő irányba terelhetőek legyenek az indulatok. Az illiberális államot építő Orbán Viktor azonban erre is talált megoldást. Brüsszel ellen és a menekültek ellen fordult: egy ellenség „lent”, egy ellenség „fent”, és persze a kettő összefügg. Brüsszelt és Soros Györgyöt kiáltotta ki szinte minden magyarországi probléma okozójává, ellenük hirdetett szabadságharcot. Az európai-nemzetközi elit ellen. Általában a külföld ellen. Lényegében átvette az európai szélsőjobb retorikáját, sőt sokszor túlszárnyalja azt, miközben a hazai ellenfeleit beterelte Brüsszel és Soros György ernyője alá.
Csakhogy az ország többsége, pártállástól függetlenül egyetért azzal, ahogy Orbán Viktor a migrációs válságot kezeli! Akkor ők mindannyian szélsőségesek volnának?
A társadalom viszonylag könnyen formálható. Felmérések bizonyítják, hogy sokkal jobban félnek a migrációtól, a migránsoktól ott, ahol még soha egyet sem láttak, mint azokban a városokban, ahol korábban is éltek idegenek. Általában, sokkal jobban félnek a bevándorlóktól Kelet-Európa etnikailag sokkal egyszínűbb társadalmaiban, mint a színesebb Nyugaton. A menekültválság elején a háborús zónából érkezett menekültekkel szemben kezdetben empatikusabb volt a magyar lakosság, mint később. Így nehéz elfogadni, hogy az emberek a bevándorlóktól félnek, sokkal hihetőbb, hogy a propaganda sikeresen megdolgozta őket. A kutatások szerint Magyarországon a legnegatívabb a „migránsokkal” szemben. Elhitték azt, amit el akartak hitetni velük. Az is igaz ugyanakkor, hogy az emberek általában szeretnek nyugodtan élni, a félelmek könnyen kiaknázhatóak. Akikről okkal vagy ok nélkül úgy tartják, veszélyt jelenthetnek számukra, mert robbantgatnak, elveszik a munkájukat, osztozni kell velük a segélyeken, és nem tisztelik a kultúránkat, inkább maradjanak ott, ahol vannak. Látni kell, hogy az emberek többsége ma Magyarországon összességében elégedett a gazdasági közállapotokkal. Sok mindennel nem, de mivel az infláció alacsony, a bérek emelkednek, a gazdasági környezet javuló, nem érzik magukat annyira rosszul. Ezért aztán nincs is meg az a düh az emberekben, ami a 2010-es kétharmados Fidesz győzelemhez vezetett, és ami most is kellene a kormányváltáshoz.
Az ország közel fele kormányváltást akar a felmérések szerint. Ez nem arra utal, hogy hű, de elégedettek lennének.
Nem meglepő. Nálunk történelmi hagyományai vannak a hatalommal szembeni elégedetlenségnek. Ugyanakkor, bár sokan, sok mindennel elégedetlenek, de annyira azért nem dühösek, hogy azonnal elzavarják a kormányt. Ebben nyilván az is közrejátszik, hogy még a legelégedetlenebbek sem igazán tudják, hogy ha nem Orbán Viktor, akkor ki vezesse az országot. Egy potensebb ellenzék esetén valószínűleg más lenne a helyzet, azonban az elmúlt években az ellenzék számos olyan nagy lehetőséget kihagyott, amelyeket kihasználva még akár kormányt is buktathatott volna. Korábban évente, egy ilyen lehetőség ha adódott. Mostanában hetente kapnak nyilvánosságot bicskanyitogató történetek, amik aztán persze mind következmények nélkül maradnak.

Orbán Viktort csak a hatalom megtartása érdekli. Fotó: Halász Nóra

Van még értelme bal- és jobboldalról beszélni? Szakértők szerint a jobboldali Fidesz baloldali gazdaságpolitikát folytat, míg anno az MSZP-SZDSZ koalíciót a tőke kiszolgálásával vádolták.
Kétségtelen, hogy a hagyományos pártok sok mindent átvesznek egymástól, de a leginkább a szélsőségesnek tartott pártoktól. Szélsőbalról és szélsőjobbról épp ezért egyre kevésbé van értelme beszélni. A mainstream pártok ugyanis saját programjaikba építették a szélsőségesek számos kezdeményezését. Ezt történt Magyarországon a Jobbikkal, amelynek a szerepét sok tekintetben a Fidesz tölti be és ezért az egykor radikális párt politikai értelemben szinte kiürült. Azt azonban erős túlzásnak gondolom, hogy a baloldali kormányok jobboldali, míg a jobboldaliak baloldali politikát folytatnak. Nézzük meg a Fidesz-KDNP-kormány politikáját. A jelszavak szintén kétségtelen, akár baloldalinak is mondhatnánk a meghirdetett gazdaságpolitikáját. Azonban a gyakorlatban nem érvényesül a „senkit nem hagyunk az út szélén” elv. A Fidesz kifejezetten a felső-középosztály helyzetbehozására és saját gazdasági hátországának a megerősítésére koncentrál. Más nem érdekli.
Hosszú távon ez kifizetődő lehet számára? Nem ez a legvastagabb szavazói réteg.
Az illiberális államot építő Orbán 2009-es kötcsei beszédében húszéves kormányzati periódust vizionált a Fidesz és persze önmaga számára. Ennek megvalósítása érdekében épít illiberális államot, azért rombolta le a demokratikus intézményrendszert. A Brüsszellel szemben vívott szabadságharcának is ez az egyik oka. Orbán Viktor készül arra az időre, amikor – 2022 után – már nem jönnek az uniós pénzek, vagy legalábbis korán sem annyi, mint mostanság. Ha majd a brüsszeli pénzek hiányában a gazdasági teljesítmény romlana, lesz mire hivatkozni.
Az „imperializmus ármánykodása miatt van nehéz helyzetben az ország” szöveg már a szocializmusban sem jött be. Bár az is igaz, hogy Kádárék is el voltak vele majd 40 évig.
Orbán szeretné más logikára átállítani a magyar társadalmat. Milosevics népszerűsége Szerbiában akkor is töretlennek látszott, sőt, még növekedett is, amikor a szerb gazdaság az összeomlás szélén állt. De Milosevicsnek hatalmas tömegekkel sikerült elhitetni, hogy a gazdasági bajok azért vannak, mert az országa a szabadságáért harcol. Nálunk is valami hasonló össznemzeti agymosás folyik. Orbán Viktor el akarja érni, hogy az emberek számára ne az legyen a fontos, hogy hogyan élnek, hanem az, amit ő fontosnak tart. A tradíció, a dicső múlt, az, hogy mi akkor is megmondjuk a magunkét, akkor is kiállunk az igazunkért, ha mindenki ellenünk van.
Az orosz és a kínai kapcsolatok keresése nem inkább azt sejteti, hogy Orbán Viktor tényleg ki akarja léptetni az Európai Unióból Magyarországot és ennek érdekében már az új szövetségek megkötését készíti elő?
Erre még jó ideig nem lesz lehetősége. A magyarok több mint kétharmada a nyugathoz akar tartozni. Akármilyen vehemensen támadja is Orbán Viktor Brüsszelt, az emberek az unióban akarnak maradni. Ráadásul NATO-tagok is vagyunk. Megbízható szövetségesek. Megjegyzem, az EU-ban is megszavazunk minden Oroszország elleni embergót. A szavak és a tettek között e tekintetben van némi különbség. Ezzel együtt úgy látom, ma semmi esélye annak, hogy a kormány kiléptesse az országot az unióból és a sorsát Oroszországhoz kösse. Ezt valószínűleg az oroszok sem akarják igazán: Magyarország értéke az ő szempontjukból éppen az, hogy a NATO és az EU tagja.