Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nemzeti konzultáció: Rogánt matematikai baleset érte

Nemzeti konzultáció: Rogánt matematikai baleset érte

Kilenc nap alatt már a harmadik végleges, hivatalos számot mondták be a Fidesz, illetve a kormány képviselői arról, hogy mennyien vettek részt a hónap elején zárult, a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációban. A három adat néhány tízezerrel eltér egymástól, ráadásul még az összesítésen belüli megoszlásban, vagyis a postán visszaküldött és az interneten kitöltött kérdőívek arányában sem hasonlít egymásra.

Rogán megbízható száma

A legújabb adatot a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal produkálta éves meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt hétfőn, amikor „az ellenzéki kritikákra reagálva” felmutatott egy közjegyzői okiratot.

A nemzeti konzultáció válaszainak feldolgozása MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az irat ismertetése szerint „hitelt érdemlően és egyértelműen igazolja”, hogy a postától december 5-ig 2 millió 171 500 nemzeti konzultációs kérdőív érkezett be. Így az elektronikusan kitöltött ívekkel együtt csaknem 2 millió 300 ezren mondták el a véleményüket – tette hozzá az MTI tudósítása szerint a miniszter.

Az újabb adattal csak az a gond, hogy nem hasonlít azokra, amiket az eddig szintén hivatalosan közöltek a konzultációban való részvételről.

A Zoom.hu is írt a korábbi anomáliáról, miszerint már régen vége a nemzeti konzultációnak, mégis nő a válaszok száma – éppúgy, mint a vizes vb költségvetése.

Három férfi, három szám

Először Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója állt ki december 3-án azzal, hogy „a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt” a nemzeti konzultációban: 175 ezren az interneten töltötték ki a kérdőívet, a többség – vagyis 2 126 463 ember – pedig levélben válaszolt.

Visszaérkezett nemzeti konzultációs ívek MTI Fotó: Balogh Zoltán

Két nappal később, kedden már Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be, hogy „minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le”, mert 2 332 755 kérdőív érkezett vissza, amelyek közül 2 154 264-et nyomtatott formában, további 178 491-et pedig az interneten töltöttek ki. Kovács bejelentésekor a postától származó végleges adatokra hivatkozott.

A két bejelentés közötti különbség alig több, mint 48 óra és 31 292 válasz.

Erre még találhatunk is magyarázatot: elképzelhető, hogy az első bejelentéskor a pénteki összesítésbe nem számolták bele a hétvégén a postán beérkező válaszokat, amiket keddre összesítettek. Ám ez sem magyarázza, hogyan nőtt az amúgy technikailag percre pontosan mérhető és december 1-jén lezárt internetes szavazás válaszainak száma az első és a második bejelentés között.

Rogán bejelentése még jobban összekuszálja a szálakat, mivel újabb, minden eddiginél nagyobb számot, 2 millió 171 500-at mondott

a postán beérkezett válaszokra. Ugyanúgy a posta végeleges, ráadásul most közjegyzővel hitelesített összesítésére hivatkozott, mint Kovács Zoltán. A különbség plusz 17 ezer 236 darab, ám az összesített eredmény Rogán szerint mégis kevesebb 30 ezerrel – 2 millió 300 ezer – mint a legutóbbi összesítéskor. Ezek szerint az internetes válaszoknál is egy harmadik számmal számolt – kisebbel, mint eddig.

Amúgy sem ellenőrizhető a szám

Azzal, hogy két napon belül két különböző számot hallanak az emberek, a kormányzati szándék ellenére csak gyengül a nemzeti konzultáció hitelességébe vetett hit, amit amúgy is rombol az a tény, hogy a kormány vagy a Fidesz, sőt akár az állami tulajdonú Magyar Posta által közölt „hivatalos” számok ellenőrizhetetlenek.

Egy válasz a plakáton, amit nem is számoltak bele Fotó: Halász Nóra

Mint arról a Zoom.hu is beszámolt, nemcsak, hogy az internetes szavazófelület volt egy vicc, mivel

ugyanarról az IP-címről akár nem létező emberek nem létező e-mail címeivel annyi választ küldhetett be bárki, amennyit nem szégyellt,

de a hitelességet az sem növeli, hogy a hivatalos adatok független forrásból nem ellenőrizhetők.

A Zoom.hu írta meg: annak érdekében, hogy a konzultáció hajrájában hitelt adjon a majd’ kétmillió válaszról szóló bejelentésének, a kormány napra lebontva közzétette a visszaküldött válaszok számát. Csakhogy ezek közt voltak meglepő kilengések is:

volt olyan nap, amikor 323 ezernél is több válaszlevél érkezett.

Feljelentést tett a kormány, de minek?

A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt. Korábban már több kormányzati szereplő perrel fenyegette az LMP társelnökét, miután

Hadházy a kezdetektől kétkedve fogadta a nemzeti konzultációról szóló hivatalos számadatokat.

Hadházy többször elmondta, a kormányzati adatokat nehezen tudja elhinni úgy, hogy azok nincsenek alátámasztva postai, hivatalos érkeztető dokumentumokkal, ahogy korábban ígérte a kormányzat, külső, független szereplő által pedig részleteiben továbbra sem ellenőrizhető a folyamat, az adatsor. A Rogán Antal által lobogtatott, közjegyzői papírra utalva a Zoom.hu-nak azt mondta: nem érti, mit írhatott alá a közjegyző, mivel a nemzeti konzultáció feldolgozási rendszerében “nincs szerepe”.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke Fotó: Halász Nóra

A kormányzati feljelentésről úgy vélekedett: örülne, ha tényleg beperelnék őt, de a kormányzat is tudja, évtizedes szokás, hogy rágalmazásért nem adják ki a képviselők mentelmi jogát, így az ő esetében sem lesz másként, pedig ha megindulna a per, ő biztosan bizonyítási indítványt terjesztene be, kérve a napra lebontott postai adatokat, mert akkor kiderülne, hogy valójában mennyi válasz érkezett és honnan.