Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
Elárvereztek egy egész falut

Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

A Berlintől délre, mintegy kétórányi autóútra lévő falucskának mindössze tucatnyi, főként nyugdíjas lakója van. Az erdőkkel körülvett faluban a házak egy része már összedőlt, a többi felújításra szorul. A polgármester szerint a megmenthető házak felújítása mintegy 2 millió euróba kerülne. A telep a keletnémet időkben egy közeli brikettgyárhoz tartozott. Amikor az ország újraegyesítése után a gyár bezárt, a lakosok jó része elköltözött, főként a fiatalok.

A falut 2000-ben egy testvérpár jelképes összegért, egy német márkáért, akkori árfolyamon mintegy 40 forintért vásárolta meg, a hanyatlást azonban ők sem tudták megállítani. Egyikük halála miatt kellett most elárverezni Alwinét, a falu kikiáltási ára 125 ezer euró volt. Az egyetlen licitáló telefonon tett ajánlatot és kevesebb mint öt perc alatt végül 140 ezer euróért szerezte meg a kilenc szürke lakóházból, kátyúkkal borított utcából és egy erdős részből álló települést.

Az eladást bonyolító Karhausen aukciósház illetékese elmondta, hogy a Brandenburg tartománybeli vevő – aki a nevét nem akarta nyilvánosságra hozni és semmi köze a faluhoz – szombat reggel faxon tett ajánlatot. Egyébként a világ minden tájáról, még Indiából is voltak érdeklődők a falura, a több mint 40 potenciális vevő azonban végül távol maradt az árveréstől. (MTI/dpa/APA)