Ez állhat VV Fanni meggyilkolásának hátterében

Ez állhat VV Fanni meggyilkolásának hátterében

A bulvárlapok több részletet is közöltek a gyanúsítottról, aki nagyszüleivel élt egy panelban, de közben luxusautókkal járt.

Szerelmes lehetett a valóságshow-szereplőbe B. László – írják egybehangzóan a bulvárlapok Fanni környezetéből származó informátoraikra hivatkozva.

„A bohém aranyifjú szerepe azonban egyre kevésbé illett valóságos anyagi helyzetéhez, és ennek köze lehetett Fanni meggyilkolásához” – írja a Bors. A lap bemutatja az előzetes letartóztatásban lévő ifjabb B. László, egykori MSZP-s képviselőjelölt kettős életvitelét, aki nagyszüleivel élt egy panelban, de közben 50-100 milliós sportkocsikkal járt.

A Blikk egy közeli ismerősre hivatkozva azt írja, hogy a lány azt mondta neki: a férfi pénzbehajtóként dolgozik. Ez az informátor is megerősíti, hogy B. László korábban nagy lábon élt, de „egy idő után már nem volt nagyon úgy semmije, furcsa volt”.

Szakított a gyanúsítottal

„Nem titok, hogy Fanni meglehetősen költséges életmódot folytatott, amelyet a férfi egyre nehezebben tudott finanszírozni, mind gyakrabban szorult kölcsönökre” – húzza alá a Bors. A lap szerint a pár kapcsolatát jól jellemzi, hogy míg László rajongott a lányért, ő be sem mutatta féléves kapcsolatuk alatt szüleinek. „A közelmúltban szakított is a gyanúsítottal, de a hozzá közel álló források úgy tudják, a férfi ebbe képtelen volt beletörődni” – írják.

A Blikk több forrás alapján felidézi, hogy „pár éve jártak együtt néhány hónapig”, ám Fanni akkor véget vetett a kapcsolatnak. A lap szerint megismétlődhetett, hogy a lány kiadta a férfi útját, „ő pedig dühből vagy sértettségből végzett a lánnyal, majd két bőröndbe ruhát csomagolt, hogy ezzel tévessze meg a nyomozókat”.

Szerdán ugyanakkor kiderült, hogy a valóságshow-hős lakásánál lévő kamerák rögzítették, ahogy B. László egy éjszaka az ölében viszi el a fiatal nő élettelen testét. Az egyenruhások később megtalálták a lány vérét a gyanúsított autójában, melyben késre és fegyverre is bukkantak, ami azt feltételezi, hogy B. László előre készült a lány meggyilkolására.