ÁSZ: 331,66 milliónyi tiltott támogatást kapott a Jobbik

ÁSZ: 331,66 milliónyi tiltott támogatást kapott a Jobbik

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint ekkora összegben kapott kedvezményt a párt Simicska Lajos plakátcégeitől. Ezt vissza kell majd fizetniük, ha nem, akkor levonják az állami támogatásukból.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Jobbiknak, ha igaz, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) állít: a szervezet jelentése szerint ugyanis a párt 2017. első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.

331 millió 660 ezer forint

A párt – 2015-2016. évekre vonatkozó, valamint 2017 nyaráig tartó időszakot is felölelő -gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló, a Jobbiknak véleményezésre megküldött jelentéstervezet szerint “a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján, a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.”

A Jobbik plakátjai Simicska Lajos hirdetési felületein Forrás: Facebook/ Jobbik Magyarországért Mozgalom

Az ÁSZ itt alighanem a 2017 első felében a Simicska Lajoshoz tartozó hirdetőcégek által a Jobbiknak nyújtott kedvezményekre gondol. Mint arról a Zoom.hu is beszámolt, októberben nyomozás is indult az ügyészségen, mivel a fenti ellenőrzést végző ÁSZ szerint a munkát a párt akadályozta azzal, hogy nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A Simicska-korszak érdekelte őket

A Jobbik ezt vitatta, szerinte együttműködőek, de az ÁSZ számukra érthetetlen módon azzal állt elő, hogy a tervezett 2015-2016-os időszak mellett “ellenőrizni kívánják a 2017. január 1-e és június 30-a közötti időszakot is.” Ez pedig éppen az az időszak, amikor a Jobbik kedvezményesen kaphatott hirdetési felületeket Simicska Lajos plakátcégeitől, sőt 1100 darab hirdetési felületet is vásárolt a párt tőlük állítása szerint részletfizetési konstrukcióban. A Fidesz szerint mindez felvetheti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját.

Vona Gáébor a Jobbik elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben Fotó: MTI

Időközben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy módosította a vonatkozó szabályokat, hogy

az a párt, amelyik törvénysértően használja fel a pénzét, rögtön büntethetővé válik

úgy, hogy csökkentik a párt központi költségvetésből származó támogatását.

Vagyis a pártot megfoszthatják az állami támogatás egy részétől, sőt ugyanekkora összegű, a költségvetésbe befizetendő bírságot is levonhatnak a pártnak járó apanázsból, ha tiltott pártfinanszírozáson kapják – erre figyelmeztet is az ÁSZ.

A Fidesz átverhette az ÁSZ-t, de abban nem nyomoztak

Éppen a Jobbik és Simicska Lajos közti, gyanúsan kedvezményesnek vélt hirdetési szerződései miatt a nyáron felháborodó Fideszről derült ki, hogy a mostani kormánypárt hét éve töredékáron kapott plakáthelyeket a Fidesszel akkor még baráti viszonyban lévő Simicska érdekeltségétől, így a listaáron milliárdokat érő választási plakátkampánya csak bruttó 98 millió forintba került. Ráadásul a Fidesz a számvevőszéknek küldött elszámolásában már ennél is jóval kisebb összeget, mindössze 36 millió forintot tüntetett fel a kiadási oldalon. Ebben az ügyben a nyáron az MSZP-s Nyakó István tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségnél, mondván: a kormánypárt átverhette az Állami Számvevőszéket a kültéri kampányköltségek elszámolásánál. Az ügyészség szerint azonban nem történt csalás, ezért elutasította a beadványt és nem indított nyomozást.