Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Van még hova fejlődni: nem volt 100%-os a nemzeti konzultáció

Van még hova fejlődni: nem volt 100%-os a nemzeti konzultáció

A legsikeresebb konzultációt tudhatja maga mögött a kormány, de a válaszadási arány így is csak 28,7 százalékos, ami egy népszavazáshoz például még édeskevés. A Fidesz szerint most jön még csak a neheze, ráadásul itt van Soros is.

Minden eddigi rekordot felülmúlt a december elsején véget ért nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Erős plakátkampánnyal is megtámogatta a kormány a nemzeti konzultációs hajlandóságot Fotó: Halász Nóra

Hidvéghi Balázs szerint a 2,3 millió válaszból 175 ezer az internetes felületen érkezett, amiről a Zoom.hu is megírta: már 2015-ös bevándorlási konzultációnál is kiderült, hogy az online rendszer könnyen manipulálható, ezen nem javítottak, így most is lehetett csalni.

40 ezer embert érdekelt személyesen

A kormánypárti politikus elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben 208 nyilvános fórumot tartottak 164 településen 54 előadóval, csaknem 40 ezer ember érdeklődése mellett. Hozzátette: hiába vagyunk túl a konzultáción,

most jön csak a neheze, a következő időszakban át akarnak gázolni Magyarországon.

Alá akarták ásni a hitelességet: véletlen?

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben óriási erők mozdultak meg azért, hogy elhallgattassák a magyar emberek véleménynyilvánítását és megkérdőjelezzék a konzultáció súlyát, hitelességét.

Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangú levélben buzdított a kitöltésre MTI Fotó: Kovács Attila

Ez nem is csoda, hiszen mint arról a Zoom.hu is beszámolt, nemcsak, hogy az internetes szavazófelület volt egy vicc, mivel ugyanarról az IP-címről akár nem létező emberek nem létező e-mail címeivel annyi választ küldhetett be bárki, amennyit nem szégyellt, de a hitelességet az sem növelte, hogy a hivatalos adat független forrásból nem ellenőrizhető.

Csak gyűltek, és gyűltek a dobozok MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Zoom.hu írta meg: hogy a konzultáció hajrájában hitelt adjon a majd’ kétmillió válaszról szóló bejelentésének, a kormány napra lebontva közétette a visszaküldött válaszok számát. Csakhogy ezek közt voltak meglepő kilengések is:

volt olyan nap, amikor 323 ezernél is több válaszlevél érkezett,

a netes kitöltéseknél viszont csak 7351 volt a napi rekord.