Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Ha létezik Isten, miért vannak nácik?

Ha létezik Isten, miért vannak nácik?

A Viharsarok rendezője, Császi Ádám hiába pályázik a Filmalaphoz, nem kap támogatást, helyette viszont elementáris erejű színházi darabot készített. Az ismeretlenben Freud kerül szembe elveivel.

A Rózsavölgyi Szalon adott helyet Császi Ádám első színházi rendezésének, Az ismeretlennek, ami valamelyest kényszerpálya, ahogy a Pálfi György esetében az Engedj be, hiszen mindketten „jobb híján” választották a színpadot. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy a színház másodrendű művészeti forma lenne, vagy kevésbé fontos, mint a film (sőt, ellenkezőleg), csak kicsit furcsa, hogy generációjuk legtehetségesebbjei nem rúgnak labdába a Filmalapnál és más, számukra idegen platformon kell kiélni alkotókedvüket.

Pálfi dédelgetett projektjét, a Toldit képtelen volt keresztülnyomni Andy Vajnán, míg Császi, aki 2014-ben első nagyjátékfilmjével a Viharsarokkal rögtön a Berlinalén debütált, a homoszexualitás kérdéskörét vidéki környezetben körbejáró érzékeny alkotásával, azóta már három tervet is beadott a Filmalaphoz, de eddig a döntéshozók mindegyiket elkaszálták. Idegörlő folyamat az ilyen, hisz a filmkészítő hónapokig ír, hogy aztán várja, mit szól hozzá a Filmalap, ezzel a zaklatott várakozással viszont mégis a néző járt jól, hiszen közben elkészülhetett Az ismeretlen, amelyben a Viharsarok főszereplői, Sütő András és Varga Ádám is játszanak.

Fotó: Halász Nóra

A történet 1938. március 22-én, Bécsben játszódik, főszereplője Sigmund Freud (Fodor Tamás), aki 82 éves és szájrákja miatt már több, mint 30 műtéten van túl. Megtörténik az Anschluss, viszont a pszichiáter lehetőséget kap, hogy ennek ellenére elhagyja az országot. A gestapo (Varga Ádám) viszont elviszi szeretett lányát (Sztarenki Dóra), és ebben a lehetetlen helyzetben, amikor minden, amiben hitt, semmissé válik, éjszaka megjelenik lakásában egy idegen férfi (Sütő András), a végletesen ateista Freud nézetei pedig meg-meginognak.

A vadidegen ugyanis nemcsak ismeri Freud életművét, de kiadatlan írásait, sőt, gondolatait, emlékeit is, komoly érvrendszerével, létfilozófiai eszmefuttatásaival pedig azt a hatást kelti a pszichiáterben, hogy magával a Teremtővel beszélget.

Ebben a témában számos alkotás született már, az intellektuális szócsaták, amelyek során lebegtetve van, hogy Isten a teremtettjével beszélget, feltűnik Peter Shaffer Amadeusában, vagy az egyik legjobb minimál sci-fiben, Az őslakóban is. A hasonló művektől az különbözteti meg Az ismeretlent, hogy egyrészt ismert figurát helyez a mű középpontjába (ráadásul egy olyat, aki sosem hitt az üdvözülésben, sőt, a vallást neurózisnak tartotta), másrészt folyamatosan kétségek között hagyja a nézőt, ahogy Freudot is, hogy az érkező alak vajon csak egy intelligens szélhámos, vagy valóban a Teremtő. Közben a pszichiáter a teljes tagadásból a kételkedésen át eljut a bizonyosságig, hogy aztán ismét kételkedjen, majd tagadjon. Hullámvasút ez, amely könnyen általánosításokba, giccsbe vagy közhelyekbe csaphatna, ehelyett 2017-ben is releváns kérdéseket vet fel. És persze előkerül a sokszor megrágott „ha van Isten, miért történnek szörnyűségek” kérdéskör, de nem ragadunk le ennyinél, hiszen rávilágít a személyes szabadságélményünk megélésére.

Éric-Emmanuel Schmitt egy rádióhallgatással töltött éjszaka kezdte írni a darabot, amikor az egymás után következő sok rossz hír hallatán úgy érezte, megkérdőjeleződik a saját hite. Ez az élmény jelenik meg a Le Visiteur műben, amely az év legnépszerűbb drámája lett, negyvenezer példányban kelt el a szöveget tartalmazó könyv. 1994-ben, a Franciaországban színpadra került darab három Molière-díjat is kapott: a legjobb írónak járót, a legjobb rendezésért és a legjobb előadásért.

Fotó: Halász Nóra

A darabban egy kérdésre érkezik csak válasz: Freud elhagyja-e Ausztriát? Viszont minden más a nézőre van bízva, a gondolatiságot pedig garantáltan magával is viszi, ha elhagyja a színházat, hiszen itt (ahogy az életben is) az erkölcsi dilemmák, az ego, az egyetemes jóságba vetett remény, a világ szörnyűségei állnak harcban a vallásos hittel, az pedig, hogy ezekhez miként viszonyulunk, egyéni döntés kérdése.

A jól megírt és magyarra prímán átültetett, megrendezett darab persze semmit sem érne kiváló színészek nélkül: Fodor Tamás, aki az egyfelvonásos darab során végig a színen van, zseniális a tépelődő, hazájához a náci térhódítás ellenére ragaszkodó pszichiáter szerepében; a lányát alakító Sztarenki Dóra van a legkevesebbet jelen, de végig érzékeny és valószerű a kapcsolata apjával; Varga Ádám kifogástalan a lelketlen, egy ponton mégis megingó gestapotiszt szerepében; míg Sütő András pont annyira teátrális, amennyire egy isteni/istenkomlpexusos szereplőhöz illik, míg máskor kellőképpen visszafogott, hogy a cselekmény drámaiságának súlyt adjon.

Egyszerre szurkolok Császinak, hogy készítsen végre újra nagyjátékilmet, de közben remélem, lesznek még ilyen színpadi rendezései.

Az ismeretlen

Szereplők: Fodor Tamás, Sztarenki Dóra, Varga Ádám, Sütő András
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Moskovits Krisztina
Dramaturg: Ugrai István
Fordító: Oláh Krisztina
Szövegíró: Ugrai István
Zene: Födő Sándor „Fodo”
Rendezőasszisztens: Hodászi Ádám
Rendező: Császi Ádám