Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Agyonlőtte a vadász a kutyasétáltató nőt, mert összetévesztette egy szarvassal

Agyonlőtte a vadász a kutyasétáltató nőt, mert összetévesztette egy szarvassal

Sötétedés után, 180 méterről sütötte el a pisztolyt a férfi. Mint kiderült, az asszony egyik szomszédja.

Pisztollyal lőttek le egy nőt New York állam nyugati részén, az otthonától nem messze, mikor a kutyáit sétáltatta. A fegyvert egy férfi sütötte el, aki azt állította, a 43 éves Rosemary Billquistet összetévesztette egy szarvassal – számolt be a CNN.

A rendőrök szerint a szomszédban élő Thomas B. Jadlowski egyetlen lövéssel végzett áldozatával. A férfi a nyomozóknak azt mondta, körülbelül 180 méterre állt a nőtől, amikor tüzet nyitott. Amikor rájött, hogy hibát követett el, tárcsázta a segélyhívót.

Billquistet Sherman városából egy pennsylvániai kórházba szállították, ahol már csak a halálát tudták megállapítani. Jadlowskit, aki végig együttműködő volt a hatóságokkal, egyelőre nem vádolták meg bűncselekménnyel.

A megyei seriffiroda őrmestere, Josh Ostrander szerint a férfit láthatóan sokkolták és megviselték a történtek.

A lelőtt nő özvegye, Jamie Billquist, a CNN-nek elmondta, neje csodálatos ember volt, bárkiért bármit megtett volna, és imádta a kutyáit. Rosemary egy jamestowni kórházban dolgozott 25 éve, emellett egy hospice- és idősotthonban volt önkéntes.

A nyomozás adatai szerint a nő szomszédja ingatlanjára tévedhetett naplemente után, Jadlowski ekkor lőtte le. A New York-i törvények tiltják a szarvasvadászatot a sötétben. A nyomozás folyamatban van.