Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Sorosék nem szórják ellenkampányra a pénzt

Sorosék nem szórják ellenkampányra a pénzt

Bár a kormány „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációjának állításait Soros György maga cáfolta, a milliárdos magyarországi alapítványa is igyekszik rendet tenni a fejekben.

Soros György magyarországi alapítványa nem indít klasszikus ellenkampányt a Fidesz „sorosozására” válaszul. A Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője a Zoom.hu-nak azt mondta, a maguk eszközeivel igyekeznek felhívni a figyelmet arra, mekkora különbség van a kormány közpénz-milliárdokba kerülő, lejárató, hazug kampánya és aközött, hogy Soros György a saját vagyonából jó és nemes célokra adományozott Magyarországnak százmilliárd forintnál is több pénzt az elmúlt 30 évben.

Soros üzent a kormánynak

A Zoom.hu is írt róla, hogy az RTL Klub Híradójának megszólalt a kormány legutóbbi riogatókampányának főszereplője, Soros György. Azután, hogy tételesen cáfolta a róla szóló nemzeti konzultáció állításait, fontosnak tartotta elmondani pár szóban a véleményét. „Azért nyilatkozom most, mert most fog megjelenni a konzultáció eredménye. Ez egy nagyon jó alkalom tisztázni, hogy mit mondtam én, és mit mondanak ők” – mondta a híradónak Soros György. Azt is mondta, tragédiának tartja, hogy a magyar kormány megfélemlítéssel akar hatalmon maradni.

Mire elég 450 millió dollár?

Csontos Csaba szerint már csak azért sem akarnak PR-akciókra, plakátokra vagy éppen televíziós ellenkampányra költeni, mert a pénzt inkább azokra a jó ügyekre, célokra fordítják, amikért eddig is küzdöttek: nehéz sorsú emberek, az egészségügy, az oktatás segítése, a szegénység felszámolása és a diszkrimináció, valamint a korrupció elleni küzdelem.

Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője Fotó: Halász Nóra

A Nyílt Társadalom Alapítvány az éppen ezeken a területeken elért eredményeket is intenzívebben kívánja kommunikálni, hogy megmutassa: a kormány állami pénzből fizet lejárató akciókat, miközben Soros a sajátjából költ nemes célokra. Az alapítvány szóvivője elmondta azt is: ha nem is óriásplakátokon, de a jövőben sokat fogják emlegetni az elmúlt 30 évben elért eredményeket, érzékeltetve a Soros adományaként ez idő alatt Magyarországra érkezett mintegy 450 millió dollár nagyságát.

Tovább tolják a lejárató akciót

Eközben a Fidesz tovább erősíti a nemzeti konzultációként előadott ellenségkép-gyártást. Ugyan a napokban lejárt volna a “Soros-tervről” szóló konzultációs kérdőívek visszaküldési határideje, az akciót a Fidesz kérésére a kormány meghosszabbította. Így december 1-jéig lehet visszaküldeni az íveket – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Plakátkampánnyal is megtámogatja a kormány a nemzeti konzultációt Fotó: Halász Nóra

Puskás Imre Fidesz-szóvivő előzőleg azt mondta: még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és a lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől, és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított Magyarország ellen kizárólag azért, mert “nem akarunk bevándorlóország” lenni.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán szerdán közölte, hogy

az összesítések szerint már több mint 1,7 millióan mondták el véleményüket, ami rekord,

ennyien még soha nem vettek részt konzultációban.

Milliárdok mennek el propagandára

Mivel folytatódik a nemzeti konzultáció, alighanem az ehhez kapcsolódó reklámköltségek is tovább nőnek. A Zoom.hu nemrég számolt be arról, hogy 2,3 milliárd ment el a Soros-terves hirdetésekre az elmúlt hónapokban.

A Miniszterelnöki Kabinetirodától a nyári kommunikációs költéseket az Átlátszó kérte ki. E szerint a július és szeptember közötti időszakban (van olyan program, ami még nem ért véget) 1,3 milliárd forint volt az Erzsébet-táborok reklámozása, 489 millió a vizes vb kampánya, 846 millióért jelentek meg PR-cikkek a kormányzati intézkedésekről, és

2,3 milliárd ment el a nemzeti konzultációs, “Soros-terves” hirdetésekre.

Emellett októberben a Fidesz-frakció a kormányközeli pestisracok.hu portált is fenntartó GerillaPress Lapkiadó és Média Tanácsadó Kft.-vel szerződött – írta az mfor.hu. A kontraktus értelmében a Fidesz-frakció 13 millió forintért rendelt könyveket a cégtől, összesen 5 ezer darabot Andreas von Rétyi: George Soros című írásából. A könyveket a Fidesz szerint az egyéni választókerületi jelöltjeik közt osztották szét: 106 jelölt van, tehát mindenki kapott 47 példányt a Sorost kritizáló műből.