Másfélszer annyi új kormányváltó van, mint, aki Orbánt marasztalná

Másfélszer annyi új kormányváltó van, mint, aki Orbánt marasztalná

Egy hónap alatt a kabinet maradását kívánók és a kormányváltók is többen lettek: előbbiek aránya 36-ról 38 százalékra nőtt, utóbbiaké 41-ről 44 százalékra. Vagyis másfélszer annyi új kormányváltó “született”, mint amennyivel nőtt az Orbán-kormányt marasztalni akarók aránya – derült ki a Závecz Research elemzéséből. A kormányváltás igénye főképpen a diplomások körében erős és a negyvenes korosztályban.

A bizonytalan, pártnélküli választópolgárok körében is a kormányváltás szándéka az erősebb.

Jelenleg körülbelül 1 millió olyan – főképp alacsony iskolázottságú, kisvárosokban és falvakban élő – választó van, akik eddig nem kerestek, nem találtak maguknak olyan pártot, amelytől a hatalmi viszonyok megváltoztatását remélhetnék.

Mozgolódnak a választók

A felmérésből kiderül, hogy a tavaszi választások közeledtével elindult a választók mozgása, szinte minden pártnak változott a támogatottsága. A választókorú népesség körében a Fidesz felfelé szálló ágban van, a július óta – amikor 24 százalékon állt – minden hónapban nőtt a tábora. Az elmúlt hetekben kis mértékben, 30-ról 31 százalékra emelkedett a kormánypártot preferálók aránya.

Forrás: Závecz Research

A Jobbik támogatottsága az elmúlt hónapban 12-ről 10 százalékra csökkent. Az MSZP is veszített szimpatizánsokat, 9-ről 8 százalékra csökkent a támogatottsága. Egy százalékkal 5-ről 6-ra növelte viszont támogatottságát a DK. Az LMP maradt 5 százalékon, az Együtt-Párbeszéd 2 százalékon, a Momentum, a Kétfarkú Kutyapárt és a Liberálisok 1-1százalékon állnak. A pártot nem választók csoportja 34 százalékos.

10-ből 4 biztos pártválasztó

A biztos pártválasztók közé a választópolgárok négytizede tartozik. Ebben a szavazói körben a Fidesz 49 százalékot ér el, a Jobbiknak 18 százaléka van, az MSZP 12 százalékos. Az elkötelezett és aktív szavazóknak 10 százaléka támogatja a DK-t, 6 százaléka az LMP-t. A Momentum a biztos pártválasztók 2 százalékára számíthat, az Együt-Párbeszéd, a Kétfarkú Kutyapárt és a Liberálisok 1-1 százalékosak.

Forrás: Závecz Research

A választások előtt nagyjából fél évvel érdemes a százalékos arányoknak megfelelő szavazói számokkal is illusztrálni a pártok táborának méretét.

A Fidesznek jelenleg két és félmillió híve van.

A Jobbik nyolcszázezres támogatottsággal rendelkezik, a szocialista pártnak körülbelül 650 ezer híve van. A Demokratikus Koalíció mögött félmillió választópolgár áll, az LMP-nél 400 ezer főt találhatunk. Az 1-2 százalékos pártok tábora egyenként 100 ezer fő körül lehet, az Együtt-Párbeszéd kivételével inkább alatta.

Forrás: Závecz Research