Iránytű: A Fidesz szárnyal, az MSZP mélyrepülésben

Iránytű: A Fidesz szárnyal, az MSZP mélyrepülésben

A Jobbik-közeli Iránytű Intézet Magyar Nemzet megrendelésére készült legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz–KDNP népszerűsége októberben hat százalékot nőtt, és jelenleg 49 százalékon áll. A kutatás szerint az elmúlt hónapban nem változott a Jobbik támogatottsága, így jelentősen leszakadva, 22 százalékos táborral követik a Fideszt. Botka László volt szocialista miniszterelnök-jelölt visszalépése nem tett jót az MSZP-nek, már csak hét százaléka rokonszenvezik a párttal, szemben a szeptemberi 11 százalékkal.

Az MSZP ezzel a DK és az LMP szintjére esett: előbbi nyolcról hét százalékra változott, utóbbi hétről nyolc százalékra erősödött. A Momentum három, az Együtt és a Párbeszéd, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) egy-egy százalékos támogatottsága elmarad az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöbtől.

A teljes népesség körében is stabilan vezet a Fidesz, támogatottsága eléri a 34 százalékot. Az ellenzéki pártok közül több is kisebb mértékben erősödni tudott, a Jobbik például a szeptemberi 15 százalék után októberben 17-re, míg az LMP a korábbi ötszázalékos táborát hatszázalékosra növelte. Az Iránytű Intézet ugyanakkor még soha nem mérte ennyire alacsony támogatottságúnak az MSZP-t, a szocialisták ugyanis mindössze hatszázalékos – mintegy félmilliós – táborral bírnak. A Demokratikus Koalíció öt százalékon áll ebben a szegmensben, míg a Momentum három százalékon.

(Magyar Nemzet)