Érdekes nevek Tarlósék tanácsadóinak listáján

Érdekes nevek Tarlósék tanácsadóinak listáján

Sok ismerős névre bukkantunk a Fővárosi Önkormányzatnál foglalkoztatott (fő)tanácsadók listáján, amit a Zoom.hu közérdekű adatigénylésére adott ki a Városháza. A főjegyzőtől kapott tájékoztatás alapján nemrég megírtuk, hogy havi 25 millió forintot költ összesen 37 tanácsadóra a Főpolgármesteri Hivatal. Ezért a pénzért 22-en főtanácsadóként, 15-en tanácsadóként segítik a legkülönbözőbb szakterülehteken Tarlós István főpolgármester és három helyettesének munkáját. Most pedig megnéztük, kik is azok, akik tanácsokkal látják el a fővárost.

Földi 700 ezre volt a középmezőny

A főpolgármester saját, 17 fős (fő)tanácsadói csapatában a legalacsonyabb havi fizetés 500 ezer forint, a legmagasabb pedig ennek éppen a duplája. Tarlós segítőinek száma azonban éppen a napokban csökkent eggyel, miután a főpolgármester kirúgta a közelmúltban

a menekülteket segítő civileket „a háborús törvények” alapján „azonnal kiiktatható” szabotőröknek nevező Földi László biztonsági szakreferenst.

A rendszerváltás előtt MSZMP-tagként még az állampárti Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségén, majd 1990 után az Információs Hivatalnál is hírszerzőként dolgozó, mostanában a közmédiát és a jobboldali sajtót biztonságpolitikai elemzőként végighaknizó Földi havi bruttó 700 ezer forintos fizetése így fölszabadult, az eddig 37 fős listán amúgy ez a középmezőnyt jelentő összeg volt.

Tarlós István főpolgármester elköszönt a biztonsági főtanácsadójától, utódjáról még nem döntött Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Tarlós István a Zoom.hu-nak adott interjújában Földiről azt mondta: “Rosszkor használt egy rossz kifejezést. Ennek következtében rendeltem el nyilatkozatstopot számára, amit bár elfogadott, végül mégis megszegett. Így nem hagyott nekem más választást, minthogy elköszönjünk egymástól. Pillanatnyilag még nem gondolkodtam el azon, ki lesz az utódja.”

https://zoom.hu/2017/11/10/tarlos-istvan-szivem-szerint-nem-indulnek-ujra

Hárman keresnek egy-egy milliót

A lista alapján havi bruttó egymilliós bért a főpolgármester három főtanácsadója kap. Egyikük Tarlós István irodavezetője, a másik a már óbudai polgármesteri időszakában sajtóreferensként Tarlós mellett dolgozó Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója, míg a harmadik Szegvári Péter.

Szegvári 1990-92 között Demszky Gábor főpolgármestersége idején volt Budapest főjegyzője, később a Horn-, majd az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnökségen főtanácsadó. Hét éve, ahogy Tarlós megnyerte a főpolgármesteri posztot, ment vele főtanácsadónak. Emellett jelenleg ő a BKK igazgatósági elnöke is.

Egy „Lázár-árva” is főtanácsadó

Viszonylag új név a (fő)tanácsadói listán Pecze Tibor Csongoré, aki a Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes irodáján fizetett 9 tanácsadó egyike. A kilencek itt 350 és 900 ezer forint közötti havi bruttó bért kapnak, az átlagfizetés 593 ezer forint. Éppen ennyit, 600 ezret kap

Pecze, aki a Miniszterelnökséget vezető Lázár János bürokráciacsökkentési programjának áldozata.

Ő ugyanis a még Matolcsy György által megálmodott Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal utolsó elnöke volt, amíg 2014. végén – több más állami intézményhez hasonlóan – meg nem szüntették a három évet élt hivatalt.

Fizetéscsökkentés a volt ügyésznek

Főtanácsadóként jogi szakreferens a listán férjezett nevén szereplő dr. Szabadvári Péter Ottóné, aki nem más, mint a Hagyó-ügyben is szerepet játszó egyik ügyész. Ő már két éve is a listán volt, csak akkor havi bruttó egymilliót keresett, most viszont csupán 850 ezret.

Most főtanácsadóként dolgozik a Hagyó Miklós előzetes letartóztatását elrendelő egykori ügyész MTI Fotó: Rosta Tibor

Róla akkor az Origo írta meg, hogy korábban, dr. Vámos Katalin néven a Fővárosi Főügyészségen a kiemelt és gazdasági ügyek osztályát vezette, és 2010 májusában a BKV-ügyben indítványozta a bíróságnál a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós előzetes letartóztatását.

A fővárosi közműcégek ügyében tett vádemelések után Szabadvárinét 2012 nyarán Polt Péter lefokozta és áthelyezte, végül szolgálati jogviszonya is megszűnt: 2013. január 31-ével távozott az ügyészi szervezettől. Már másnap, 2013. február elsejétől Tarlós István hivatalában dolgozott főtanácsadóként.

A civil VEKE elnöke is a listán

Régi szereplő a listán a 2015 elejétől Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes irodáján közlekedési szakreferensként dolgozó Dorner Lajos. Ő a legismertebb közlekedéssel foglalkozó civil szervezet, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. Míg azonban tanácsai 2015-ben bruttó 800 ezret értek, idén már csak 600 ezret.

Tarlós István, a helyettesei és a főjegyző a fővárosi közgyűlés egyik ülésén a pulpituson MTI Fotó: Máthé Zoltán

Tarlós István irodája foglalkoztatja havi bruttó 500 ezer forintért Derce Andrást. A jogi szakreferens édesapja a főváros IV. kerületét 1990-2010 között vezető Derce Tamás polgármester.

Évek óta a listán szerepel a szintén jogász végzettségű Schmidt Gábor, aki hosszú ideig a Népszabadság városházi tudósítója volt, majd 2010-ben “Baloldali Korrupciós Vállalat – BKV” címmel írt könyvet a BKV-botrányról. Ezután felhagyott az újságírással, majd a Városházán kapott tanácsadói állást.

Volt képviselő és egykori ösztöndíjas

A humánügyekért felelős Szalay-Bobrovniczky Alexandra ötfős tanácsadói stábjában a legalacsonyabbak a fizetések, az átlag bruttó 536 ezer forint. Ennél valamivel kevesebbet, 500 ezret kap Stágel Bence volt KDNP-s parlamenti képviselő. Ő volt az egyik benyújtója 2012-ben az országszerte utcaátnevezési hullámot elindító törvényjavaslatnak, amely a kommunista rendszerre utaló utcaneveket törölte el.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes tanácsadói keresik a legkevesebbet MTI Fotó: Soós Lajos

Szintén Szalay-Bobrovniczky Alexandra munkáját segíti városarculati és turisztikai szakreferensként a 27 éves Sólyom Barnabás Dániel, aki gyors karriert tudhat magáénak a Városházán: utolsó egyetemi évében, 2011/2012-ben lett a közigazgatási utánpótlás-nevelést elősegítő Budapest Ösztöndíj Program résztvevője, ma már tanácsadó.

Érdekes és új név a listán Sánta Zsófiáé, aki jelenleg jogi szakreferensként főtanácsadó havi bruttó 650 ezer forintért, de nemrég még Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok titkára volt, azt megelőzően pedig a VIII. kerületet polgármesterként vezető Kocsis jegyzői kabinetjét vezette.

Eddig kevés jutalom

A Zoom.hu kikérte a Városházától azt az adatot is, hogy idén eddig melyik tanácsadó mennyi jutalmat kapott. Az október 9-i állapot szerint a 37-ből mindössze hárman kaptak jutalmat: a legkevesebb bruttó egymillió forint volt, a legtöbb 2,25 millió – utóbbit a főpolgármester titkárságvezetője kapta. Ezen várhatóan az év végi bónusz még dobhat, hiszen például 2016-ban a 37 fős lista csaknem minden szereplője – öt kivétellel – kapott valamennyi jutalmat. Volt olyan, aki egy év alatt négyszer is, összesen 3,4 milliót – megint csak Tarlós titkárságvezetője. A többiek mind egyszer kaptak jutalmat tavaly: 400 ezer forinttól 2,2 millió forintig terjedt a bruttó összeg.