Ördög Nóra már nem mehet vissza az RTL-hez – A nagy bulvárszemle

Ördög Nóra már nem mehet vissza az RTL-hez – A nagy bulvárszemle

  • Micsoda őrült balhé kerekedett ki a Feleségek luxuskivitelben gazdag női között: Babett szerint Boglárka házassága egy nagy kamu a török Burak nevű üzletemberrel, és igazából csak érdekből vannak együtt. Boglárka szerint viszont nem erről van szó. Az igazság talán soha nem derül ki. (via Blikk)
  • Kijött a pszichiátriáról Nagy Krisztián, az X-Faktor rövid ideig szereplő énekese, aki nem bírta a versennyel járó megterheléseket, és teljesen összeomlott. (via Bors)
  • Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter a róla készült Arckép című műsorban fog vallani mélyebben arról is, hogy érintette őt, amikor az RTL-nevelésnek számító Ördög Nóra átigazolt a TV2-höz: “Fájt. Annak idején nagyon fájt. Úgy éreztem, hogy ez egy cserbenhagyás. Szerintem Nóri mindent megkapott szakmailag az ­RTL-től, amit csak megkaphatott. Nagyon jól teljesített is, tehát azért én szeretem ilyenkor hozzátenni, hogy oké, de ott van a másik oldal is, mert lehet, hogy ő mindent megkapott, de meg is érdemelte, hogy megkapja” – mondta a Story4-nek. Kolosi arra is kitért, hogy nem tartja valószínűnek, hogy Ördög valaha is visszatér hozzájuk: ” Nem lenne eszközünk arra, hogy visszatartsuk azt, aki csak azért akar elmenni, mert vissza akar jönni két év múlva valami jobb pozíciót vagy jobb feltételeket kihasználva.” (via Blikk)