Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Lesz liba Márton-napra, de drágábban

Lesz liba Márton-napra, de drágábban

Kilábalt a madárinfluenza-járvány okozta válságból a hazai kacsa-liba ágazat. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a Magyar Időknek elmondta: a heti, illetve a havi termelést mára sikerült az átlagos szintre emelni, az egész éves veszteséget azonban így sem tudták pótolni. Míg egy átlagos évben 26-28 millió kacsát dolgoznak fel a hazai vállalkozások, addig idén a becslések szerint ez a szám 16-18 millió körül alakulhat.

A madárinfluenza Európa-szerte gondokat okozott. A pecsenyekacsa és a májért tartott hízott áru piacán is jelentős hiány alakult ki, amit a mai napig nem sikerült pótolni. A kereslet ugyanakkor továbbra is nagy, főként a németországi áruházláncok ostromolják ajánlataikkal a magyar feldolgozókat. “A hazai megrendeléseket teljesítjük, ám a külföldi piacainkat nem minden esetben tudjuk ellátni” – emelte ki a szakember.

Szabó Miklós szerint az ma már nem fordulhat elő, hogy a vásárlók üres polcokkal találkozzanak, kacsahússal az egész országot el tudják látni, és a libahús kínálata is csak a kereskedőkön múlik. Amelyik áruházlánc időben, elegendő mennyiséget rendelt, annak az előttünk álló Márton-napi és a karácsonyi szezonban sem kell hiánytól tartania.

A megnövekedett kereslet az árakra is hatással volt, bár a szakember szerint a drágulás nem volt jelentős. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a kacsa- és a libahús ára a hazai piacon.

(MTI)