Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A magyarok a jég hátán is megélnek – és tényleg!

A magyarok a jég hátán is megélnek – és tényleg!

Magyarország „halszagúságától” Dózsa Lászlóig hosszú az a bűnlajstrom, amit az 1956-os Emlékbizottság elkövetett a forradalom 60. évfordulója alkalmából. Ezekhez képest konkrét felüdülés szembesülni azzal a dokumentumfilmmel, amit szintén az emlékbizottság támogatott, és ami most november 11-ig ingyen elérhető az interneten. A címe Északi menedék, és az 1956 karácsonyán Izlandra került 52 magyar menekült történetét dolgozza fel 26 percben.

És ez a 26 perc tartogat egy csomó érdekességet. Például azt, hogy ugyan Izland nagyon is nyitott, mégsem túl sokszínű társadalom. Ráadásul az ötvenes években munkásokra volt szükségük, amit végül is az együttérzésükkel oldottak meg, vagyis olyan embereket kerestek, akik elvégzik azt a munkát, amit az izlandiak nem olyan szívesen vállaltak, vagy egyszerűen nem volt rá emberük. Ahogy a filmben is elhangzik, nem értelmiségieket kerestek akkor, amikor az izlandi vöröskereszt bérelt repülőn utaztatta Bécsből a szigetországba a kiválasztott és igent mondó, menekülő magyarokat.

Ami egészen vicces, az az, hogy az Izlandra való vágyakozás nem volt hatalmas a magyarok körében: a legtöbben ugyanis azt gondolták, hogy jegesmedvéktől hemzsegnek a falvak és a városok utcái, valamint halon kívül semmi mást nem lehet ott enni. Azonban aki kijutott, sohasem bánta meg a repülőutat, ami nem volt veszélyektől mentes. Útközben két hajtómű is leállt a négyből, de végül szerencsésen landoltak. Sokan itt telepedtek le, s ugyan volt, aki nem bírta a bálnavadászatot, de az izlandi hideget és sötétséget már igen, s nekik az állampolgárság mellé izlandi név is járt.

Az pedig külön izgalmas, amikor a film elején a helyi történész arról beszél, hogy az izlandiak mindig is érdeklődve figyelték a magyar történelmet. Hannes Hólmstein Gissurarson az 1970-es években számtalanszor vitatkozott a helyi kommunistákkal, és a beszédeit mindig Petőfi Sándor Nemzeti dal című versével zárta, amiből a filmben is idéz. Korábban pedig, még az 1956-os forradalom idején számtalan szimpátiatüntetés zajlott Reykjavíkban a magyarok mellett.

A film olyan kicsi, ám annál izgalmasabb szeletét fogja meg a magyar történelemnek, mint a 2014-es Patria Nostra című dokumentumfilm, ami szintén 56-os magyar menekültekről szól, de ők a francia idegenlégióban kötöttek ki.

Az Északi menedék Dunajcsik Mátyás, Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur közös filmje. November 11-ig tudják megnézni:

https://vimeo.com/215669629/f426d07689