Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Texasi ámokfutás: Trump szerint ördögi tett volt

Texasi ámokfutás: Trump szerint ördögi tett volt

A tettes egy zavart elméjű ember volt az eddig megismert körülmények alapján – tette hozzá Trump, miután Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös hétfői sajtóértekezletén arról kérdezték újságírók, hogy milyen intézkedéseket tervez az ilyen esetek elkerülésére.

Nagyon szomorú eset. Sok mentális probléma van az Egyesült Államokban, mint ahogy más országokban is

– jelentette ki.

Előtte Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

ördögi tett volt, amelyet azon a szent helyen követtek el, ahol az áldozatok és családtagjaik fohászkodtak. Szavakba sem tudjuk önteni azt a fájdalmat és gyászt, amelyet mindannyian érzünk, és elképzelni sem tudjuk azoknak a szenvedését, akik szeretteiket veszítették el.

Az elnök hozzátette: “ilyen időkben” az amerikaiak azt teszik, amiben a legjobbak. “Összefogunk. Összekapaszkodunk, és könnyeinken és szomorúságunkon keresztül mutatjuk meg, hogy erősek vagyunk” – hangsúlyozta.

Mint arról korábban beszámoltunk, a támadóval együtt huszonhét halottja és legalább harminc sebesültje van a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában vasárnap történt fegyveres támadásnak.

Helyi idő szerint dél körül egy férfi belépett a templomba, ahol éppen istentiszteletet tartottak, majd vaktában lövöldözni kezdett. A mintegy 400 lelket számláló település rendőrsége és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai perceken belül a helyszínre érkeztek. Az elkövető megpróbált elmenekülni, de a rendőrök üldözőbe vették és rálőttek.

Fotó: MTI/AP/Nick Wagner/Austin American-Statesman

Az istentisztelet közben lövöldöző férfit Devin Kellynek hívták és 26 éves volt. Tettének indítékairól a rendőrségnek egyelőre nincs sejtése, de azt még közölték, hogy Kelly katona volt, és úgynevezett poszttraumatikus stresszben szenvedett.

Vasárnap este Freeman Martin, a texasi kormányzat közbiztonságért felelős hivatalának regionális igazgatója sajtótájékoztatót tartott, és elmondta: egy helybéli lakosnak köszönhető, hogy a tragédiának nem lett még több halálos áldozata. A férfi ugyanis a templom mellett lakik, és amikor meghallotta a lövéseket, azonnal fegyvert ragadott, átszaladt a templomba és fegyverét az ámokfutóra fogta, aki menekülni kezdett, nyomában a Martin által meg nem nevezett helyi lakossal.

Nincs magyar áldozat

A helyi hatóságoktól kapott információk alapján nincs magyar áldozata a dél-texasi Sutherland Springsben vasárnap történt támadásnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a tárca megdöbbenéssel értesült a Sutherland Springs baptista templomában történt, 26 áldozatot követelő lövöldözésről, és “elítéli az aljas és semmivel nem igazolható erőszakos cselekedetet”.

Kiemelték: “e nehéz órákban Magyarország az Egyesült Államok mellett áll, hű szövetségesként”.

A KKM részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak és gyors felépülést kívánt a sebesülteknek.