Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A kormány az év végéig kisegíti az eladósodott kórházakat

A kormány az év végéig kisegíti az eladósodott kórházakat

Azután, hogy tavaly év végén 45 milliárd forint értékben kellett kisegítenie az államnak az eladósodott kórházakat, idén sem jobb a helyzet, sőt. Ezúttal is érkezik állami segítség, 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány a kozmetikázásra.

Az egészségügyi intézmények tartozása szeptember végén 38,8 milliárd forint volt, ezen belül a 60 napon túl lejárt adósság nem érte el a 17 milliárd forintot. Augusztusban 34,5, júliusban 30 milliárd forint tartozással zártak a kórházak, vagyis még ha az utóbbi három hónap tendenciái folytatódnak is, az év végére akkor sem haladja majd meg a kifizetetlen számlák összértéke az 50 milliárd forintot. Ennek mintegy 20-25 százaléka egy hónapon belül lejárt adósság.

https://zoom.hu/2017/10/20/megint-ujratermelodott-a-korhazak-adossaga

Tavaly 45 milliárd forintot kaptak az intézmények a harminc napnál régebben lejárt szállítói tartozásaik rendezésére, és további 15 milliárd forintra a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhattak. Ilyenek voltak például a több helyütt megvalósult telephely-összevonások vagy azok az energetikai beruházások, amelyek a működési költségeket csökkentették.

Némileg segítene a helyzeten úgy általánosságában, ha módosulna a teljes finanszírozási rendszer, és akkor nem kellene évről évre tízmilliárd forintos tartozásokat kiegyenlíteni. Hogy a probléma állandó, mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavalyi 45 milliárdos korrekció után idén is szükség van rá, ráadásul még nagyobb összegben.

„A probléma a finanszírozással van. Az állami egészségbiztosítás évtizedek óta egy elavult struktúrába önti a kevés pénzt – miközben az ellátások színvonala hullámzó. Az elmúlt szűk tíz évben az uniós támogatásoknak köszönhetően a megyei súlyponti kórházak korszerűsítése megtörtént – ez a fővárosban elmaradt. A fővárosi régió gazdasági fejlettsége meghaladja az uniós átlagot, ezért azt hazai költségvetési forrásokból kellett volna átszervezni, felújítani – ám ez teljesen elmaradt az utóbbi évtizedben – aminek eredményeként konzerválódott a szétaprózódott kórházi rendszer” – írtuk a problémáról korábbi cikkünkben.

(MTI)