A körúti robbantás gyanúsítottja is az Iszlám Állam oktatófilmjéből tanulhatott

A körúti robbantás gyanúsítottja is az Iszlám Állam oktatófilmjéből tanulhatott
  • A Magyar Nemzeti Arcvonal által terjesztett, az Iszlám Állam módszereit bemutató oktatóvideó eljutott a körúti robbantás gyanúsítottjához is.
  • Hogyan kell mozgó járőröket felrobbantani? – P. László kiemelt figyelmet szánt a film ezen részére, amelyet a nyomozók megtaláltak a lakásán.
  • A körúti robbantás gyanúsítottjánál nagyobb összeg volt az elfogásakor. A rendőrök feltételezése szerint éppen üzletelni készült valakivel.
  • Az elmúlt években szinte nemzeti sport lett Magyarországon a fel nem robbant robbanótestek gyűjtése és szétszerelése. Az igazságszolgáltatás azonban nem veszi ezt komolyan.
  • A szeptemberben Mátramindszenten elfogott fiatalok által gyártott robbanóanyag összetétele szinte egy az egyben azonos a Teréz körúti robbantó bombájához használt robbanóanyaggal.
  • A feketepiacon a bűnszervezetek és terroristák egyre jobban érdeklődnek a földben talált aknákból kiszedett trotil és a házi készítésű robbanóanyagok iránt.

MTI Fotó: Lakatos Péter

A Zoom.hu információi szerint a Teréz körúti robbantóként ismert P. Lászlónál is megtalálták az Iszlám Állam oktatófilmjét, amit – miként arról portálunk beszámolt – 2014 előtt magyar narrációval és feliratozással, 2000-2500 példányban terjesztett a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös Istvánhoz köthető Magyar Nemzeti Arcvonal.

Úgy tudjuk, P. kiemelt figyelmet szentelt azoknak a részeknek, amelyeken a járőrök elleni út menti robbantások szerepelnek, a nyomozók ezeket a részeket is megtalálták.

Értesülésünket a Teréz körúti robbantó ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség nem kívánta kommentálni. Lapunknak írt közleményük szerint az ügy jelenleg vádelőkészítési szakban van, és az eddig közölteken túl más adatokat nem kívánnak nyilvánosságra hozni.

Szikinger István, P. László védője a Zoom.hu érdeklődésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Azt mondta, nagy mennyiségű nyomozati anyagot kapott az ügyészségtől az iratismertetést követően, amit még nem tudott maradéktalanul átnézni. Az általa eddig áttanulmányozott iratok között nem látta a szóban forgó filmet.

Részlet a Magyar Nemzeti Arcvonal álta terjesztett Hogyan harcol az iraki ellenállás? című filmből:

https://youtu.be/sdqoVdHgLOA

P. László 2016. szeptember 24-én este a budapesti Teréz körúton házi készítésű bombát robbantott két járőröző rendőr mellett. A hátizsákba rejtett pokolgépet egy kapualjból, távirányítással hozta működésben. (Itt olvasható több információ a Teréz körúti robbantásról.)

A gyanúsított a bomba erejének fokozása miatt nagy mennyiségű szöget is tett a hátizsákjába. Volt olyan szög, amelyet később közel kétszáz méterre a robbanás epicentrumától találtak meg a helyszínelők. A nyomozók szerint kész csoda, hogy a két rendőrön kívül senki nem sérült meg. Sőt, már az is óriási szerencse, hogy a járőrök túlélték a támadást és azóta újra szolgálatba tudtak állni.

A helyszínelők kétszáz méterre is találtak a bombából származó szöget. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

P. Lászlót előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel, köztük terrorcselekménnyel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. Terrorcselekménnyel azért, mert a Teréz körúti robbantás után e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben megadta a bombához használt robbanóanyag összetételét és leírta az elkészítés menetét is. Jelezte továbbá, hogy hamarosan újabb e-mailt küld, amiben már konkrét követeléseket fogalmaz meg.

A második e-mailt azonban – amelyben egymillió eurót követelt volna a Belügyminisztériumtól – már nem tudta elküldeni. Huszonhat nappal a körúti merénylet után a Terrorelhárítási Központ kommandósai Keszthelyen elfogták P. Lászlót. A zsarolólevelet megtalálták a lakásán tartott házkutatás során. Védője nyilatkozatai szerint azonban tagadja, hogy ő írta a levelet.

A férfi előbb tagadta a bűnösségét, később arról beszélt, hogy veszélyben érezte magát, s azért készített bombát, hogy a robbantással pisztolyt szerezhessen a rendőröktől. Őt magát is meglepte azonban saját bombájának az ereje, ezért letett az eredeti tervéről és egyszerűen elsétált a helyszínről.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Zoom.hu úgy tudja, P. Lászlónál elfogásakor jelentős összegű készpénz volt. Az elfogására küldött egység munkatársainak úgy tűnt, mintha várt volna valakit. Információink szerint felvetődött, hogy várjanak még az elfogásával, legalább addig, amíg ki nem derül, hogy kire vagy mire vár. Feltételezték, hogy esetleg valamilyen illegális üzletet akart kötni. Végül azonban az azonnali elfogása mellett döntöttek. Senki nem vállalta a felelősséget azért, ha P. a rendőrség késlekedése miatt újabb bombát robbant. Márpedig, egy az akció részleteit jól ismerő forrásunk szerint, azt az elfogása előtt pillanatokban sem lehetett egyértelműen kizárni, hogy nincs nála házilagos készítésű bomba. Arról eddig még nem beszélt az ügyészség, hogy mennyi pénzt találtak P.-nél, és arról sem, hogy sikerült-e kideríteni, kire vagy mire várt Keszthelyen a pénzzel.

Ma még nem tudhatjuk, P. László mennyi ideig készült a merényletre (az ügyészség azt ígérte, a vádemelés után a sajtó minden kérdésére válaszol). A térfigyelő és biztosági kamerák korábban nyilvánosságra hozott felvételei alapján azonban úgy tűnik, nem véletlenül robbantott pont a Teréz körút azon részén. Az éppen felújítás alatt álló épület védelmet jelentett számára saját bombája repeszei elől, ugyanakkor biztos lehetett abban, hogy a környék tele van kamerákkal, tehát legalább egy, de akár több is rögzíti majd a bomba okozta pusztulást. Más kérdés, hogy a rengeteg kamera a nyomozók dolgát is megkönnyítette. Mert bár egyik felvétel sem volt túl éles, arra azért jók voltak, hogy követni tudják a robbantó útját, és ezáltal olyan tanúkat kutassanak fel, akik látták őt, netán találkoztak vele.

Egy neve mellőzését kérő szakértő lapunknak azt mondta, P. az Iszlám Állam oktatófilmjén bemutatott eljárást követhette a járőrök elleni robbantás megtervezésekor és a végrehajtásakor.

Egy hátizsákba rejtette a bombát, úgy választott fedezéket magának, hogy jól rálásson a célpontjaira. A járőrök sebességét sem mérte fel rosszul, de a rendőrök szerencséjére itt már hibázott. A szakértő ugyanakkor emlékeztetett arra, az interneten számos olyan oldal található, amelyeken robbanóanyag készítéssel és robbantással kapcsolatos információk és gyakorlati tudnivalók szerepelnek. Bár az is igaz, tette hozzá, hogy járőröző katonák felrobbantását más az oldalakon nem „tanítják”.

A körúti robbantás és az Iszlám Állam propandafilmje az útmenti robbantásokról:

https://youtu.be/0k5-pp7C5i8

Az általunk megkérdezett szakértő szerint az MNA filmje azért is különösen veszélyes, mert nálunk már így is túl sokan foglalkoznak a földből kiásott lőszerek szétszerelésével, házilagos bombakészítéssel. Ráadásul az igazságszolgáltatás sem veszi mindezt komolyan, és ezzel az efféle ügyek felderítésével foglalkozó rendőrök többsége is egyetért.

A „hobbirobbantó” nógrádi kémikusok

A Terrorelhárítási Központ (TEK) szeptemberben csapott le két diákra a Nógrád megyei Mátramindszenten, akik a nyomozás eddig nyilvánosságra hozott adatai szerint már legalább három éve kísérleteztek házi készítésű robbanóanyagokkal. A mátramindszentiek időről időre hallottak „gyanús durranásokat” a környéken, de mint a rendőröknek, majd később az őket faggató újságíróknak is elmondták, azt hitték, vadászok lövöldöznek az erdőben, ezért nem szóltak senkinek.

Forrás: TEK

A TEK akciója után derült csak ki számukra, hogy a két tizenéves robbantgatott a környéken. A kémiarajongóként jellemzett diákok laboratóriumában elfogásukkor másfél kiló saját készítésű robbanóanyag volt, ami az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint tízméteres sugarú körön belül hatásfokozó eszközök, azaz szögek, csavarok, csapágygolyók nélkül is ölhetett volna. Találtak még náluk kisebb mennyiségben házi készítésű napalmot is.

Az egyik fiatal, F. András, az elfogásakor már betöltötte a tizennyolcadik életévét, őt előzetesbe küldte volna az ügyészség, mondván tartani lehet a bűnismétléstől. Három napra őrizetbe is vették, de a Salgótarjáni Járásbíróság végül úgy ítélte meg, hogy „egy ép gondolkodású ember ebben az esetben szabadlábra helyezése esetén nem ugyanilyen bűncselekményt, azaz robbanóanyaggal visszaélést fog elkövetni, hacsak valamiféle beteges vonzódása nincs a pirotechnikához, de erre semmi nem utal az iratokban”. Keményfy Gyula bíró szerint tehát három nap fogda pont elég ahhoz, hogy valakinek elmenjen a kedve a bűnismétléstől.

Forrás: TEK

A kémia iránt rajongó ifjak mind szabadlábon védekezhettek, miután a szakértői vélemény csak egy nappal azután derült ki, hogy lejárt az a három nap, ameddig a rendőrség bírói végzés nélkül fogva tarthatta őket. Még azt sem tartóztatta le a bíróság, aki a labort üzemeltette (a többiekről nem lehetett bebizonyítani, hogy tudta a házi bombagyár létezéséről). Az a tény sem jelentett semmit a bíróság számára, hogy a házkutatáson talált instabil anyagok majd’ szétvetették a robbanóanyagok megsemmisítésére használt mobil „üstöt”. És az sem különösen érdekelt a bírót, hogy miért tesz valaki robbanóanyagot és több maroknyi csapágygolyót egy poroltóba.

Az ügyészség a letartóztatási indítványában arra is felhívta a bíróság figyelmét, hogy

a Mátramindszenten elfogott két fiatal által gyártott robbanóanyag összetétele szinte egy az egyben azonos a Teréz körúti robbantó bombájához használt robbanóanyaggal. Amiből persze nem következik, hogy ők készítettek P. László bombáját, de valószínűsíthető, hogy ugyanazt a receptet használták.

A bíró szerint a Teréz körúti robbantás és a robbanóanyagot készítő mátramindszenti fiatalok ügyének párhuzamba állítása „fals”. Keményfy Gyula abban látta a legfőbb különbséget a két ügy között, a két kémiarajongó fiatal „hobbijellegű, nem személy ellen irányuló robbantási tevékenységet végeztek”. Majd azt is leírta, hogy a gyanúsítottak a bíró meghallgatásukon maguk is elmondták, hogy nem állt szándékukban senkinek sérülést vagy anyagi kárt okozni.

A TEK, a rendőrég és az ügyészség is döbbenten állt a végzés, de főleg annak indoklása előtt. A „hobbijellegű robbantásai tevékenység” minősítés sokkolta a hatóságokat.

Kincskeresők és bombagyártók

Magyarországon 2012 és 2016 között összesen 180 büntetőeljárás indult robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés miatt. Az idén, október 24-ig további húsz, ezen felül több mint 4600 lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés gyanújával. A robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélések jelentős hányadát a II. világháborúban elrejtett vagy fel nem robbant és a föld alá került robbanótestek kiásása, szétszerelése és értékesítése vagy annak kísérlete) teszi ki.

Lefoglalt fémkereső detektor. Forrás: TEK

A robbanótestekből kiszerelt trotilra jelentős kereslet van a feketepiacon a bűnözők és terroristák, illetve a nekik dolgozó felvásárlók körében. Rendőrségi forrásaink szerint erre nem egy robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélésre szervezett bűnözői csoport megfigyelése közben derült fény. A nyomozók figyelték a nehézfiúkat, akik elvezették őket azokhoz a kincskeresőkhöz, akiktől a robbanóanyagot beszerezték.

A kincskeresők mellett önálló kasztot alkotnak a robbanóanyag-gyártók. 2015. november 22-én még a sokat tapasztalt tűzszerészek is leizzadtak, amikor a Terrorelhárítás őrizetbe vett négy, magát történelemrajongónak valló fiatalt, majd házkutatást tartottak egyikük szarvasi otthonában. Instabil robbanóanyagok, csapágygolyókkal és házi készítésű robbanószerrel töltött tűzoltókészülék és hasonlókat találtak a lakásban. Ezek egy részét a szakemberek szállításra alkalmatlannak tartották, ezért a helyszínen megsemmisítették.

Forrás: TEK

A rendőrség szerint a házi bombakészítők és a kincskeresők is komoly veszélynek teszik ki magukat, és nem csak azért, mert könnyel elszállhatnak a műhelyükkel együtt. Előbb vagy utóbb megtalálják őket a bűnszervezetek, vagy a terroristák beszerző emberei. A nemzetközi tapasztalatok szerint néhány sikeres üzlet után a vevők többé nem is szállnak le róluk. Eleinte csak több pénzzel, később azonban zsarolással, veréssel, majd életveszélyes fenyegetéssel kényszerítik őket újabb és újabb bombák elkészítésére, vagy még több robbanóanyag elkészítésére.

Azt pedig soha nem tudhatják, hogy a tőlük beszerzett bombákat és robbanóanyagokat a vevők később mire használják fel.