Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Fáy Miklós: Eszenyi Enikő hazudik

Fáy Miklós: Eszenyi Enikő hazudik

Fáy Miklós oldalán írt elég erős állításokat Marton László egyre súlyosabb ügyeivel kapcsolatban: szerinte egyszerűen nem igaz, hogy a színházigazgató Eszenyi Enikő nem tudott róla, hogy a főrendezőként alatta dolgozó Marton több nőt is szexuálisan zaklatott. “Egyébként sem egy nagy védekezés, hogy az igazgatónak fogalma sincs, mit művel a főrendező a próbákon és a próbákon kívül, de sajna van közös ismerősünk, akivel beszéltek erről, mármint hogy a főrendező úr zaklatja a színésznőket. Emlékeim szerint Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg. Amit egyébként készséggel el is hiszek. Azt is tudom, hogy valamit mondani kell ilyenkor, de ez így nincs egészen rendben” – írta a kritikus.

“Elégedjünk meg annyival, hogy néhányan a körúton és azon belül minden reggel kicsit idegesen kapcsolják be a számítógépüket, nyugtalanul szörfölgetnek, hogy vajon sorra kerültek-e. Nem? Ma sem? Akkor holnap?” – tette fel a mindenkit kínzó kérdést.