A kerékpárstadion helyén épül a téli olimpiára szánt hatalmas korcsolyacsarnok

A kerékpárstadion helyén épül a téli olimpiára szánt hatalmas korcsolyacsarnok

Több mint másfél milliárd forintból készítik elő az új Puskás Stadion közelében felépítendő Nemzeti Korcsolyázó Központot, de eddig nem volt egyértelmű, pontosan hol is húzzák majd fel. A korcsolyaszövetség kérdésünkre közölte, hogy a Millenáris és a Kisstadion területén épül fel majd az összesen öt jégpályát magában foglaló komplexum. Közben pedig fél szemmel figyelhetünk, hogy az osztrákok pályáznak-e a 2026-os téli olimpiára, mert mi ezzel a csarnokkal szállnánk be a rendezésbe.

Augusztus végén pár napon belül engedte el a Millenáris Velodrom kezét a kormány, és határozott arról, hogy valahol Istvánmezőn – vagyis a Puskás Stadion környezetében – felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. Előbb arról döntöttek, hogy a korábban újjáépíteni tervezett kerékpárstadiont az elhatározott állagmegóvási munkákat sem hajtják végre. Ezzel egy időben pedig eldőlt, hogy a Budapesti Olimpiai Központon belül korcsolyaközpontot építenek, amelynek csak az előkészítésére 1,6 milliárd forintot szánnak.

Már akkor sejtettük, hogy a korcsolyacsarnok az 1928-ban épült kerékpárstadion helyén jön létre a korcsolyaközpont.

Azóta a területet kezelő Nemzeti Sportközpontok meghirdette a korcsolyaközpont tervpályázatát is. Ez némileg eltér a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) korábbi elképzeléseitől, attól bővebb, mert abban szerepel egy 400 méteres fedett gyorskorcsolya csarnok, amelyben 10 ezer néző fér el, és ezenkívül a komplexumban elhelyeznek még négy 60*30 méteres gyakorló jégpálya is. A tervpályázat határideje november 21. A kiírásból azonban szintén nem volt egyértelmű, hol is lesz ez az első hallásra hatalmas komplexum.

Most azonban választ kaptunk a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől is, hogy pontosan hol lesz a szóban forgó központ. A MOKSZ azt közölte, hogy a Millenáris kerékpárstadion és a Kisstadion területén épül majd meg a komplexum. A két létesítmény szomszédos egymással, igaz, a Kisstadion már szerepel az olimpiai létesítmények sorát megvalósító Kemény Ferenc Programban. Az eddigi tervek szerint ott jégcsarnok épülne 7500 fős lelátókkal, és a jégkorong-szövetség központja lenne.

Fotó: Google Maps

A korcsolyaközpont, azonkívül, hogy létesítményhiánnyal küzdő sportágakon – gyorskorcsolya, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya – segítene, abban is nagy a jelentősége, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság becsatlakozna Ausztria, pontosabban Innsbruck esetleges 2026-os téli pályázatába. Még tavasszal Kósa Lajos MOKSZ-elnökre hivatkozva került be a köztudatba az ötlet, hogy Magyarország társrendezőként beszállhatna egy téli olimpiába.

Kiderült Kulcsár Krisztián MOB-elnök szeptemberben már konkrétabb és komolyabb volt: elmondta, hogy az osztrák olimpiai bizottságtól megkeresték azzal, hogy Innsbruck 2026-os tervezett téli olimpiai pályázatában Budapest szerepelhetne, mint a korcsolyaszámok helyszíne.

Egyelőre még nem százszázalékos Innsbruck pályázata, mert éppen vasárnap tartanak népszavazást a városban az olimpiáról. A népszavazási kérdés elég furcsán hangzik: „Tegyen-e Tirol tartomány ajánlatot egy fenntartható, a régióra szabott, gazdaságilag és környezetileg indokolható 2026-os téli olimpiai és paralimpiai játékokra?” Innsbruck és környéke megközelítőleg 375 milliárd forintot költene a kilenc év múlva esedékes sporteseményre. A népszavazás ügydöntő lesz, és a legutóbbi felmérések szerint a megkérdezettek között abszolút többségben vannak az olimpiapártiak; igaz több mint 10 százalék nem tudott választ adni. Ha az osztrák város nekifutna, és megnyerné a rendezést, az első lenne a világon, ahol háromszor rendeztek téli olimpiát, 1964 és 1976 után. A jelen állás szerint Innsbruck riválisa lehet 2026-ért a svájci Sion, a kazah Almati (amely a 2022-es olimpiát Pekinggel szemben szűken bukta el), a japán Szapporó (az 1972-es helyszín), valamint a törökországi Erzurum.

A népszavazás kapcsán megkerestük kérdéseinkkel a MOB-ot az osztrákokkal való együttműködésről, de érthető módon a referendum eredményéig nem nyilatkoznak elvágólag. „Most vasárnap lesz Tirolban és Kelet-Tirolban népszavazás az ügyben. Amíg ez a népszavazás le nem zajlik, addig ennek a kérdésnek semmiféle relevanciája nincsen, azon a korábban elhangzotton túl, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság részéről a nyitottság továbbra is fennáll arra, hogy erről beszéljünk az Osztrák Olimpiai Bizottsággal, amennyiben erre beszélgetésre az ő oldalukon is igény mutatkozik” – közölte az olimpiai bizottság.