Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
Takarítószerrel teli mozgássérült vécébe küldték szoptatni az anyát a kormányablakban

A Blikk egyik olvasójára hivatkozva azt írta, a mozgáskorlátozottaknak szánt vécét ajánlották fel egy anyukának, hogy szoptassa meg a gyermekét a szigetszentmiklósi kormányablakban.

A helyszín egyébként nem véletlen, ugyanis a takarítószerek tárolására is használt helyet alakították ki baba-mama szobának és pelenkázónak az új, kiemelt kormányzati beruházásként megépült Szigetszentmiklósi Igazgatási Központban – olvasható a lap cikkében.

Az olvasó beszámolója szerint a pelenkázót nem lehetett normálisan használni a sarokban tárolt takarítóeszközöktől, a szoptatást pedig a vécére ülve kellett volna végezni.

Az édesanya úgy döntött, inkább tápszert ad a négyhónapos kislányának és a babakocsiban pelenkázza át. Előre foglalt időpontot, mert arról tájékoztatták, hogy csak akkor foglalkoznak velük soron kívül, ha a gyerek ügyeit intézik.

Délre kaptak időpontot, ami a gyerek szempontjából egyáltalán nem volt ideális.

A márciusban átadott 7000 négyzetméteres komplexum teljes körű korszerűsítésen esett át. Az irodák mellett 2500 négyzetméteres zöld területet és 116 férőhelyes parkolót alakítottak ki. Az épületbe költöztették a Szigetszentmiklósi Járási Hivatalt, a Szigetszentmiklósi Járásbíróságot, a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészséget, valamint a Szigetszentmiklósi Rendőrséget is.