Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Legyen ön is krimiíró!

Legyen ön is krimiíró!

Az utóbbi időben hatalmasat fejlődött a társasjátékok piaca, ezért a legváltozatosabb és legötletesebb játékok közül választhatunk. Ezzel párhuzamosan azonban a verseny is olyan nagy lett a fejlesztők között, hogy mindegyikük valami még jobbal és még érdekesebbel akar előrukkolni, így az új társasok egyre bonyolultabbak lettek, és egyre hosszabb ideig tart velük egyetlen játék.

Vannak olyan társasjátékok, ahol pusztán a szabályok ismertetése elvesz vagy háromnegyed órát az ember életéből (például egy új stratégiai játék, a Scythe esetében), de hiába imádjuk A Mars terraformálását, nagyon meggondoljuk, mikor üljünk le játszani vele, hiszen 4-5 óránál rövidebb idő alatt még sosem sikerült a végére érnünk. És akkor az olyan maratoni darabokról, mint az Eldritch Horror, még nem is beszéltünk.

Fotó: Halász Nóra

Nagyon nehéz ugyanakkor alternatívát találni ezek helyett, mert igazán rövid, pörgős játékokat utoljára talán gyerekkorunkban játszhattunk, de a Kocog és kidob és társai ma már menthetetlenül bárgyúnak tűnnek. Ha azonban a partijátékok között nézünk szét, még örömteli meglepetés is érhet minket. Ahogy az történt például egy új, (címe ellenére) magyar fejlesztésű játék, a CrimeWriters esetében.

A Lulla Játék berkeiben Mészáros Bori és Vágó Ádám koncepciója alapján készült játékból – ha hárman vagyunk – szűk másfél óra alatt két forduló is lejátszható, ráadásul helytakarékos is: mindössze 86 kártyát tartalmaz – ám

a legkevésbé sem egyszerű kártyajátékról van szó.

A kártyák négy csoportot alkotnak: tettes/áldozat, indíték, halálnem és tetthely kategóriákban. A háttértörténet szerint ugyanis egy híres krimiiíró estélyt rendez, ahol vendégei készülő új munkájáról faggatják, a kiadó tiltása miatt azonban ő a címén kívül semmit sem árulhat el belőle – így ránk, a vendégekre vár a feladat, hogy kibarkochbázzuk először is azt, hogy ki? kit? miért? hol? és hogyan? ölt meg, utána pedig megpróbáljuk összerakni a teljes sztorit, minél hűségesebben az eredetileg kigondolthoz, csupán a cím alapján.

Fotó: Halász Nóra

A játék legélvezetesebb része persze az, amikor mi vagyunk a krimiírók, és mindössze 10 perc leforgása alatt ki kell találnunk egy működőképes bűnügyi novellát, mindössze három húzott kártya alapján. De szerencsére a CrimeWriters nem olyan, mint anno a Police 07 volt, hogy igazából mindig csak a menekülő bűnözőnek okozott élvezetet, az őt üldöző rendőröknek nem volt túl izgalmas. Itt úgy kezdődik egy kör, hogy minden résztvevő húz három kártyát (a ki? kit? miért? hol? és hogyan? kérdések közül kettőt így saját magának kell kiötölnie), ami alapján a következő 10 percben megírhatja saját kis történetét. Majd a játékosok sorban mindenkinek kibarkochbázzák a sztoriját, a szerepek tehát folyamatosan változnak.

A személyek között leginkább a foglalkozások (sajnos eddig sosem sikerült kihúznunk áldozatnak a politikust, pedig elvileg van rá lehetőség) és rokonsági fokok (testvér, távoli rokon, szerető) vannak meghatározva, a tetthelynél pedig olyan hétköznapi helyszínek, mint a múzeum, az utca, a híd vagy az étterem. A halálnemeknél a legtöbb lehetőség nyilván egy-egy fegyver (puska, kés, pisztoly), de vannak azért olyan fantáziadúsabb megoldások is, mint az állat, az áramütés vagy az éhhalál. Az indíték kártya már

jóval több kreativitást kíván a versenyzőktől,

mivel ott kis túlzással csak a Btk-ban is rögzített motívumokat találjuk, olyasmiket, mint zsarolás, hirtelen felindulás, rablás. Látható tehát: attól még, hogy egy-egy mozzanatot tekintve meg van kötve a kezünk, igazából teljes mértékben ránk van bízva, mit írunk – nemcsak mindezeken felül, de mindezek alapján is.

Fotó: Halász Nóra

Eleinte például már az puszta örömöt szerez, hogy kitaláljuk szereplőink nevét (nálunk volt János, a favágó, Irma, a bányász felesége és Albert, a kukta), de az élvezet itt nyilván nem ér véget. Külön pluszpont jár például az alkotóknak azért, hogy arra is gondoltak: a tettes/áldozat kártyák közt legyen egy olyan is, hogy „önmaga”, ami természetesen az öngyilkosságot jelenti. És ha vagyunk olyan szerencsések, hogy ehhez hozzáhúzzuk az indíték kártyák közül a „véletlent”, akkor máris feltárul előttünk a lehetőségek végtelen tárháza.

A játéknak ezzel együtt nyilván vannak korlátai is. Mivel nem látunk bele egymás fejébe, természetesen lehetetlen szóról szóra eltalálni, milyen kriminovellát ötölt ki a társunk, de amikor ráismerünk, hogy ennél közelebb már nem juthatunk a megoldáshoz, akkor közös erővel dönthetünk úgy, hogy a játék véget ért, és nincs más hátra, mint felolvasni a művet. Ugyanígy kicsit nehézkes azt a szabályt teljesíteni, hogy eleinte pusztán a cím alapján kéne okoskodnunk. Mivel meg van adva, hogy a címbe nem írhatjuk bele a kihúzott kártyákon szereplő egyik szót, sőt azok szinonimáit sem, elég nehéz a dolgunk, mivel ennek általában az lesz az eredménye, hogy a cím olyan távoli kapcsolatban áll csak a novellával, hogy lehetetlen belőle bármilyen következtetést levonni.

Fotó: Halász Nóra

A CrimeWriters további hibája a pontozásban keresendő. Az a szabály, hogy aki eltalál egy krimielemet (azaz a tettest, az áldozatot, az indítékot, a tetthelyet vagy a halálnemet), kap három pontot. Nálunk azonban többször is adódott olyan, hogy valamely játékos krimielemet ugyan nem talált el, de kitalálta a cselekmény egy speciális fordulatát, ami adott esetben sokkal nehezebb volt, mint ráhibázni arra, hogy a gyilkos egy üzletember. Ilyen esetben a játékszabályok szerint nem jár pont, de mi önhatalmúlag úgy döntöttünk, mégis jutalmazzuk az illetőt.

A CrimeWriters hibái tehát egytől egyig áthidalhatók, így kijelenthető, hogy ha elkezdjük játszani, egy csaknem tökéletes játékkal üthetjük el az időt. Végezetül pedig álljon itt az egyik krimiegyperces, amit játékunk során gyártott (alkotott!) az egyik játékos. Két példasztorit ugyan a társas leírása is tartalmaz, de talán tanulságosabb a laboratóriumi körülmények helyett az autentikus szituációban születettet megismerni.

Füstbe ment örökség

Úgy döntöttem, meggyilkolom egyetlen élő rokonomat, idős nagybácsikámat, mivel dúsgazdag ember, nekem pedig igen nagy szükségem lenne a pénzre bizonyos kártyaadósságok miatt.
Meghívtam hát magamhoz a vén kecskét teára, és az volt a terv, hogy az ő csészéjébe arzént rakok. Kedélyesen elbeszélgettünk, fel is szolgáltam a teát, de egyszer csak azt vettem észre, hogy minden elhomályosul körülöttem, és egyre rosszabbul vagyok. „Jobban kellett volna figyelned, fiacskám!” – károgott kárörvendően nagybátyám, aki feltárta előttem, hogy még csak ki sem kellett cserélnie a két csészét, saját magamtól voltam olyan szerencsétlen, hogy a mérgezett teába ittam bele.
Utolsó gondolatom az volt, hogy bárcsak inkább megfojtottam volna a vén rohadékot.

A megadott krimielemek, azaz a kihúzott kártyák az „önmaga”, a „véletlen” és a „méreg” voltak.