Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Átadták az Örkény Színház felújított nézőterét

Átadták az Örkény Színház felújított nézőterét

„Áprilistól csaknem 300 millió forintos beruházással újult meg a színház nézőtere – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a színház kedd esti 2017/2018-as évadnyitó társulati ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is.

Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt, az újjáépítés építésztervezője Vincze Krisztián, a belsőépítész Fülöp Krisztina volt, a kivitelezést a Budai Műemlék Felújító Kft. hajtotta végre. Felhívta a figyelmet, hogy elindítják a Nevezzen el egy széket! című programot, amely során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők a színház működését.

Nádasdy Ádám. Forrás: MTI Fotó: Kallos Bea

Beszámolt arról is, hogy a 2017/2018-as évadban hat bemutatót tartanak: október 14-től lesz látható Shakespeare IV. Henrik című darabja Nádasdy Ádám fordításában. Januárban mutatják be Franz Kafka Átváltozását Gáspár Ildikó rendezésben, márciusban pedig Molnár Ferenc A hattyú című műve lesz látható Polgár Csaba rendezésében. A stúdióban mutatják be Daniela Kapitanova Pionírszív című regényének színpadi változatát Szenteczki Zita rendezésében. Majd Sylvia Plath Az üvegbura című regénye következik, amit Widder Kristóf visz színre.

Az idei évad utolsó bemutatója Heinrich von Kleist Az eltört korsó című műve lesz Bagossy László rendezésében. Műsoron marad még többek között az Arany János-emlékév alkalmából létrejött Aranyozás – Költők Arany Jánosról című produkció. A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg a szülési szabadságon lévő Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata és Waskovics Andrea veszik át (előbbi művész a József és testvéreiben, utóbbi pedig a Három nővérben).

 

(MTI)