Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
Tarlósék kedvenc ügyvédje Simicskánál járt

Perenyei Tamást – aki az első Orbán-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is volt – és cégét, a Perenyei és Társa Ügyvédi Irodát ezidáig Fidesz-közeli vállalkozásként emlegették a sajtóban. Ez a feltevés most alapvetően megváltozhat, miután több forrásból megerősített információink szerint az ügyvéd idén nyáron már Simicska Lajos nagyvállalkozó szigligeti házában vendégeskedett.

Felívelő karrier

Dr. Perenyei Tamás nem átlagos ügyvédi karriert tudhat a háta mögött: kezdetben a Honvéd Vezérkar, majd a Honvédelmi Minisztérium apparátusában töltött be egyre magasabb pozíciókat. 2000-ben történt államtitkári kinevezése előtt ezredesi rangban szolgáló tisztként a HM Infrastrukturális Főosztályának vezetője volt. Bár a vonatkozó törvények szerint kinevezését követően hivatalos szolgálati viszonyát szüneteltetnie kellett, ez mégsem volt akadálya annak, hogy a Millennium alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök 2001-ben vezérőrnaggyá léptesse elő a Fidesz több vezetőjével is jó kapcsolatot ápoló tisztet.

MIG-ek és vadászat

Munkája során egy Vlagyimir Kobal nevű személy segítségével próbálta értékesíteni a honvédség kiszuperált MIG -gépeit, de ez végül nem jött össze. A hírek szerint az üzlet azért hiusult meg, mert a HM nem találta elfogadhatónak és megnyugtatónak Kobal hátterét. Ez azt jelentette, hogy az orosz titkosszolgálat jelenlétét vélték felfedezni az ügyben. Vlagyimir Kobal nevét legutóbb egy Bonnyán alakult vadásztársasággal hozták összefüggésbe.

Fővárosi megbízások

A Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda régi szereplője a jól jövedelmező fővárosi üzleteknek. 2013-ban az egykori Népszabadság a „Főváros: Ötvenmilliós ügyvédi díj” című cikkében hosszan taglalta a Kocsis István (egykori MVM, majd BKV-vezér) által felvett ügyvédi iroda kiugróan magas óra- és sikerdíjait. (Az iroda egyébként később Kocsist is védte az ellen indítot perek sokaságában.) A cikk folytatása 2015-ben jelent meg „Csak az ügyvédek járnak jól – avagy milliárdos pofonba futhat a BKV” címmel, melyben arról számolt be a lap, hogy a több milliárd forint értékű, hosszú éveken át tartó perek, kiemelkedően nagy ügyvédi költséget eredményeztek, ami nyilván óriási kiadást jelentett a fővárosnak. De Perenyeiék képviselték a fővárost a Hagyó-perben is.

Tarlósék jól fizetnek

Tarlós Istvánról köztudott, hogy jól megfizeti a tanácsadóit – a Főpolgármesteri Hivatal például 2015-ben összesen 278,2 millió forintot költött tanácsadókra -, de a Perenyei és Társa sem járt rosszul, mivel az átlagos, 8.000-20.000 forintos óradíjhoz képest 33.000 forintos óradíjat számláztak a fővárosnak. Volt olyan év, hogy a Fidesz-közeliként számontartott iroda 300 millió forintot meghaladó összeghez jutott a csődközelben lévő Budapesti Közlekedési Vállalat, illetve a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ügyeinek képviseletével.