Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
Heten meghaltak egy támadásban a jemeni fővárosnál

Légitámadás ért szerdán egy ellenőrzőpontot a jemeni főváros közelében, és egy taxiban ülő öt civil, valamint az ellenőrzőponton szolgáló két fegyveres halálát okozta- írja szemtanukra hivatkozva a Reuters.

A Szanaától tíz kilométerre végrehajtott légitámadásban a bombák becsapódásától a taxi valósággal “elrepült”, és belevágódott egy közeli benzinkútba, amely ettől kigyulladt.
A síita húszi lázadók ellen 2015 márciusában légi hadjáratot indító, Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció harci gépei már több ezer légitámadást hajtottak végre az országban. A húszik a fővárost és az ország északi részét tartják az ellenőrzésük alatt. A háborúnak a sajtóban megjelent becslések szerint már legalább 10 ezer halálos áldozata van, éhínség és járványok pusztítanak egy olyan országban, amely a háború előtt is az arab világ egyik legszegényebbje volt.

(MTI)