Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
Egy éven belül két kislányát vesztette el a kerecsendi család

A 4,5 éves Patrícia belefulladt a településen átfutó patakba, tavaly a nővérét elgázolta a vonat – írja a Blikk.

Patríciát a szülők, T. Sándor és P. Gizella a nagypapa gondjaira bízták, ő néhány percre szem elől téveszthette a kicsit és megtörtént a tragédia. Az idős ember összeroppant a szörnyű tragédia után.

A lapnak név nélkül nyilatkozott egy ismerősük. Szerinte elképzelhetetlen, hogy ne figyeltek volna oda a kislányra. Ahogy mondja, ő volt a szemük fénye, az apa mindig a nyakában hordta és úgy éltek, hogy mindent megadhassanak neki.

Ráadásul a szülőkkel már másodszor történik meg a szörnyűség:

“Tavaly a nagyobbik lányukat, Viktóriát érte halálos baleset, elgázolta a vonat. Akkor azt hittük, hogy belerokkannak a történtekbe, de szerencsére a kis Patrícia és fiuk, Sanyika tartotta bennük a lelket. Miattuk maradtak erősek, hiszen tudták, hogy fel kell nevelniük a testvéreket”

– tette hozzá a Blikknek az ismerős. Most abban bíznak, hogy Sanyika miatt újra összeszedik magukat és ebből a pokolból is felállnak.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen.