Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Révész Máriusz: A kormány azt mondta, költsünk bátran a kisvasutakra

Révész Máriusz: A kormány azt mondta, költsünk bátran a kisvasutakra

A magyarországi kisvasutak felújítására, korszerűsítésére és bővítésére szánt 10 milliárd forintból

240 millió megy a felcsúti vasút meghosszabbításának terveire,

mondta el a Zoom.hu kérdésére Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a fejlesztési minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. A terveket a MÁV készíti majd, mert a szervezethez tartoznak azok a már nem használt pályák (Bicske és Lovasberény felé), amik átépítésével a kisvasutat hosszabbítanák, a MÁV-nak 2016 decemberében juttatott pénzből.

Bátran költenek a kisvasutakra

Ahogy a Zoom.hu is megírta, a kormány 2016 végén nagy pénzszórási rohamában 10 milliárd forintot adott a MÁV-nak kisvasút-fejlesztésre. Ebből egy 2017. július 25-ei kormányhatározattal aztán 8,5 milliárdot visszavett, és két minisztériumon keresztül különféle kisvasút-projektekre osztott szét. Révész Máriusz e határozat apropóján tartott sajtótájékoztatót, amire szerinte azért volt szükség, mert nem teljesen pontos híradások jelentek meg a határozatról, a kormány nem újabb 8,5 milliárdot költ a kisvasutakra, hanem egy korábban már azokra szánt összeget csoportosít át. Révész Máriusznak az sem tetszett, hogy a sajtóban nagy hangsúlyt kapott a felcsúti vonal tervezett hosszabbítása.

A kormány nagy kisvasút-programjáról a kormánybiztos elmondta, a minisztérium 2016 végén 6 milliárd forintot szánt volna a kisvasutakra, de

a kormány úgy döntött, legyenek bátrabbak, így lett az összeg végül 10 milliárd.

Aztán hosszas előkészítések és tárgyalások során világossá vált, hogy nem lenne célszerű, ha a MÁV végezné olyan kisvasutak felújítását és bővítését, amikhez semmi köze (nem a MÁV tulajdonában vannak és nem a MÁV üzemelteti őket), ezért a 10 milliárdból 8,5-öt most átcsoportosítanak. Révész Máriusz kérdésünkre adott válaszából úgy tűnik, ezekre az egyeztetésekre decemberben idő híján nem került sor.

A kisvasutak jobban teljesítenek, de nem eléggé

Révész Máriusz szerint a kormány korszakos döntést hozott, amikor a magyarországi kisvasutak felújításáról és bővítéséről döntött. A magyar kisvasutak jelentős része kritikus állapotban van, majdnem balesetveszélyesek, ha nem szánnak rájuk pénzt, akkor hamarosan be kellett volna zárni őket – mondta a kormánybiztos. A kabinet álláspontja az, hogy a magyar turizmus számára fontosak a kisvasutak, ezért érdemes költeni rájuk. A Révész Máriusz által bemutatott adatok alapján ráadásul a legtöbb kisvasút forgalma enyhén nőtt az elmúlt években. Azt azonban elismerte, hogy

egy-két kisvasút kivételével mind forrást igényel (magyarul: nem tudják eltartani magukat),

épp ezért romlott le az állapotuk, nem volt pénz karbantartásra és fejlesztésre.

A többletforrásokról később döntenek

A kormányhatározat egyébként komoly feladatokat rótt Révész Máriuszra: bizonyos fejlesztések végrehajtásához és a pótlólagos költségvetési forrás biztosításához szükséges kormányelőterjesztés kidolgozásáról kell gondoskodnia. A kormánybiztosra bízott fejlesztések:

  • A felcsúti kisvasút Bicske–Lovasberény közötti eddig el nem készült szakaszai,
  • MÁV Balatonfenyves (Imremajor–Csiszta szakasz),
  • Gemenci Állami Erdei Vasút,
  • Kaszói Állami Erdei Vasút,
  • Almamelléki Állami Erdei Vasút,
  • Hortobágy-halastavi kisvasút,
  • Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút,
  • Szilvásváradi Állami Erdei Vasút,
  • Mesztegnyői Állami Erdei Vasút,
  • Csömödér Állami Erdei Vasút,
  • Pálházi Állami Erdei Vasút,
  • Nagybörzsönyi Erdei Vasút,
  • Börzsöny Kisvasút (Szob–Márianosztra),
  • Királyrét, Kismaros–Verőce szakasz meghosszabbítása,
  • Bezina-völgyi Erdei Vasút (Márianosztra–Nagyirtás).