Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Matolcsy szeretőjének kölcsöne sértheti az Etikai Kódexet

Matolcsy szeretőjének kölcsöne sértheti az Etikai Kódexet

„A Bankban nem létesíthető olyan jogviszony, amelynek eredményeként a Bank munkatársa közeli hozzátartozójával irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne” – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Etikai Kódexének összeférhetetlenségről szóló részében.

Ahogy a Zoom.hu kinyomozta, Vajda Zita 2015-ben tulajdonosa lett egy lakásnak, amire nem sokkal később 32,2 millió forint jelzálogot jegyeztettek be, méghozzá az MNB részére. Vagyis nagyon úgy tűnik, a jegybank munkáltatói kölcsönt adott az akkor ott dolgozó Vajda Zitának, Matolcsy György jegybankelnök élettársának. Ezt egyik érintett sem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolták, márpedig ha nem igaz, miért nem cáfolták meg?

Az Etikai Kódex fent idézett passzusa azért releváns, mert

a polgári törvénykönyv szerint az élettárs közeli hozzátartozónak számít.

Egy kölcsön pedig nyilvánvalóan elszámolási kapcsolat. Ha behelyettesítjük a fogalmakat a Kódexben szereplő tiltásba, azt kapjuk, hogy az MNB nem adhatott volna munkáltatói kölcsönt saját elnöke élettársának.

Vissza kellene fizettetni vele

Persze már az is etikátlan volt, hogy Vajda Zita állást kapott az élettársa vezette MNB-ben, mondta a Zoom.hu-nak Katona Tamás, a jegybank felügyelőbizottságának volt tagja. Katona szerint teljesen egyértelműen összeférhetetlenségről van szó, ha Vajda Zita valóban kölcsönt kapott a jegybanktól. A felügyelőbizottságnak most az lenne a dolga, hogy megállapítsa, fennáll-e az összeférhetetlenség, ha igen,

felszólítást kellene küldenie a jegybankelnöknek és a humánpolitikai igazgatónak, hogy 30 napon belül szüntessék azt meg.

Vagyis vissza kellene fizettetniük Vajda Zitával a teljes kölcsönt.

Katona Tamás nem számít rá, hogy a Papcsák Ferenc vezette jelenlegi felügyelőbizottság végezni fogja a dolgát.

Általánosságban vizsgálják a támogatásokat

A felügyelőbizottság egyedi esetekkel nem foglalkozik, közölte a Zoom.hu-val Nyikos László, a bizottság jelenlegi tagja. A felügyelőbizottság egyébként általánosságban vizsgálja a jegybank munkáltatói támogatási gyakorlatát, ennek a vizsgálatnak várhatóan 2017 végére lesz eredménye. Ami Vajda Zita ügyét illeti, Nyikos szerint az a kérdés, hogy az MNB szabályainak megfelelően kapta-e a kölcsönt 2015-ben. Ha Vajda Zita akkor Matolcsy György élettársa volt, felmerül az összeférhetetlenség. Nyikos László magánvéleménye az, hogy a felügyelőbizottság nem fog foglalkozni az üggyel.

MNB: Mindig betartjuk az Etikai Kódexet

Kérdeztük az MNB-t, álláspontjuk szerint általánosságban sértené-e az Etikai Kódex előírásait, ha a jegybankelnök közeli hozzátartozója munkáltatói kölcsönt kapna az MNB-től. Az alábbi választ kaptuk:

“Kérdéseire tájékoztatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank a munkáltatói kölcsön iránti igény elbírálásakor minden esetben az Ön által is idézett Etikai Kódexben foglalt rendelkezéseknek megfelelően jár el.”

Kíváncsiak lettünk volna Papcsák Ferenc, a felügyelőbizottság elnökének véleményére is, rövid telefonos interjút kértünk tőle. Megkeresésünkre négy órával kérésünk elküldése után azt a választ kaptuk a felügyelőbizottság titkárságától, hogy három hétig szabadságon van, azt kéri, utána keressük.