Rágyújtotta a lakást az édesanyjára, keresi a rendőrség

Az idős nőt a szomszédok mentették ki, a 30 éves Elek Lajost keresi a rendőrség.

Emberölés kísérletének gyanúja miatt keresi a rendőrség Elek Lajost, aki Debrecenben rágyújtotta a házat az édesanyjára.

A férfi szerda este az idős nőt bezárta a Petőfi téri társasházi lakásuk egyik szobájába, a folyosón ruhákat gyújtott meg, majd elment otthonról. A kiáramló füstre két szomszéd lett figyelmes, akik bejutottak a lakásba és kimentették az idős hölgyet, majd értesítették a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség munkatársait.

A nyomozók a 30 éves Elek Lajossal szemben országos elfogatóparancsot adtak ki.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Kapcsolódó

Tovább a címlapra

Most a címlapon

A vádlottak közül sokan ma is ugyanabban a munkakörben dolgoznak Ajkán, mint a tragédia idején. A védő szerint a MAL feladait átvevő vállalkozás működését veszélyeztetné, ha a vádlottaknak Győrbe kellene utazniuk a megismételt eljárásra.
Orbán Viktor falujában jártak az EU-ellenőrök, hogy megnézzék, mire ment el a 600 milliós uniós támogatás.
Az oktatási államtitkár egy konferencián elárulta: vizsgálják, hogy bevált-e a 16 évre csökkentett tankötelezettség.
Egy összedőlt iskolában legalább 30 gyerek halhatott meg Mexikóvárosban.
Nem kerül négy százalék közelébe a növekedés és lassabban nőnek az árak.