Szerdán már nem lesz eső

Forrás: Pixabay.com

Már az éjszaka folyamán felszakadozik a felhőzet.

Kedden napközben többnyire erősen felhős volt az ég, és még mindig több helyen valószínű eső, zápor. Éjszaka északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, reggelig még délen és keleten eshet az eső, záporeső.

Szerdán már országszerte több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű, délután, estefelé északon lehet helyenként több a felhő. A kezdetben erős, néhol viharos északnyugati szél éjszaka mérséklődik. Szerdán délután a Dunántúl északi felén és az Északi-középhegység térségében megerősödik a délnyugati szél. Hajnalban a szélvédett délnyugati és északkeleti területeken pára- és ködfoltok képződnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között várható.

Hazánktól eltérően az Európa középső területei felett észak-dél irányban hosszan elnyúló frontrendszer keleti felén még nyárias az idő. Ukrajnától az Égei-tengerig húzódó sávban a legtöbb helyen 30, helyenként 35 fok fölé melegedett a levegő. Tartja magát a nyár a Pireneusi-félsziget déli felén is, a maximum-hőmérséklet pedig Dél-Spanyolországban eléri a 37, 38 fokot. Ugyanakkor a kontinens nyugati és északi területein (Oroszországban, a Skandináv-félszigeten, a Lengyel-alföldön, az Alpok és a Kárpátok vidékén, a Balkán-félsziget nyugati felén, illetve Nyugat-Európában) jóval barátságtalanabb az idő.

(MTI)

Kapcsolódó

Tovább a címlapra

Most a címlapon

A vádlottak közül sokan ma is ugyanabban a munkakörben dolgoznak Ajkán, mint a tragédia idején. A védő szerint a MAL feladait átvevő vállalkozás működését veszélyeztetné, ha a vádlottaknak Győrbe kellene utazniuk a megismételt eljárásra.
Orbán Viktor falujában jártak az EU-ellenőrök, hogy megnézzék, mire ment el a 600 milliós uniós támogatás.
Az oktatási államtitkár egy konferencián elárulta: vizsgálják, hogy bevált-e a 16 évre csökkentett tankötelezettség.
Egy összedőlt iskolában legalább 30 gyerek halhatott meg Mexikóvárosban.
Nem kerül négy százalék közelébe a növekedés és lassabban nőnek az árak.