Én vagyok az egyetlen magyar, mert én tudok angolul

kép: zoom.hu

Galla Miklós egyedüli magyarként standupozott a Szigeten, persze ő is angolul. Hónalj és fesztivál a Zoomon!

Igazán nem mondanánk, hogy a magyar humor világhíres, hiszen egy olyan országban élünk, ahol például egy Trabarna művésznevű úriember már abból megél, hogy a nevében benne van az egyetlen poénja is. Ezért talán nem is meglepő, hogy a Szigeten a Magic Mirrorbe szervezett délutáni standupok csupa külföldi nevet vonultattak fel, egyet kivéve: Galla Miklós, a L’art pour l’art társulat és a Holló Színház alapítója, a GM49 frontembere aki mellesleg festő is épp, angol nyelven adta elő azt az abszurd humort, ami nem csak magyar szinten, de a közönség reakciói alapján már nemzetközi vizekre evezve is nagyon abszurd. Ha már így alakult, megkerestük az öltözőjében, és kifaggattuk kicsit a Szigetről, kicsit magáról a műsorról.

Gallának hamarosan kiállítás is nyílik képeiből Miskolcon, de akit nem érdekel a szépművészet, annak felvettük, ahogy az idők során legendássá vált Dallas című szerzeményét angolul is elő tudja adni.

Galla Miklós a Sziget Comedy stand up programsorozat egyetlen magyar fellépője. Olyan régi klasszikusokat is bemutatott, mint a Dallas átköltött főcíme, amit ezúttal angolul adott elő. A fellépése előtt pedig nekünk is énekelt egyet. A beszélgetésből készült teljes videó hamarosan a Zoomon. #sziget2017

Posted by Zoom.hu on Samstag, 12. August 2017

Kapcsolódó

Tovább a címlapra

Most a címlapon

Elmosta az eső a budapesti megemlékezéseket, bár a megtartott rendezvények inkább a választások közeledtét jelezték.
A miniszterelnök szerint a magyarok helyett „homo brüsszelicust akarnak gyúrni belőlünk. 
A szervezők valószínűleg nagyobb tömegre számítottak. Videó a szürreális jelenetről.
A szakadó esőben tartotta meg ünnepi megemlékezését a Momentum Mozgalom
Az orbáni rendszer az önkény világa, amit le kell győzni – mondta a DK-elnöke.
A túlélő kislány azt mondta, a támadás olyan volt, mint amilyeneket filmekben lehet látni.
A kormány veszített az Eurostattal szembeni elszámolási vitában, de ezt is megoldják.